2026. Szeptember 23.
364.29 Ft
319.24 Ft
Keresés
Kiemelt kategóriák
Belföld Gazdaság Külföld Kultúra Sport Tech Életmód AutóTovábbi kategóriák
SzórakozásA Mercedes hétszeres világbajnoka a Forma 1 történetének első katari nagydíján nemcsak azzal irányította magára a figyelmet, hogy fölényesen megnyerte az időmérőt, hanem azzal is, hogy szivárványos sisakjával kiállt az LGBTQ-közösségek mellett.
Sport
A kétszeres Grand Slam-győztes spanyol játékos a Mexikóban rendezett vb-n a csoportmeccs után a döntőben is legyőzte Kontaveitet.
Sport
Három helyett csak két UEFA-versenysorozatban sorra kerülő hazai tétmérkőzést kell zárt kapuk mögött lejátszania a magyar labdarúgó-válogatottnak, de a másodikat két évre felfüggesztette az európai szövetség, ugyanakkor a nemzetközi szövetség megerősítette a két mérkőzés zárt kapus megrendezését, de a második találkozó esetében a végrehajtást felfüggesztette.
Sport
A vb-pótselejtező összecsapásait november 26-án sorsolják ki, míg a rájátszás első fordulóját 2022. március 24-én, a másodikat öt nappal később, március 29-én rendezik.
Sport
A 200 méteres pillangóúszás olimpiai világ-, és Európa-bajnoka a kazanyi rövidpályás Európa-bajnokságot követően produkált megint pozitív tesztet, így karanténba került.
Sport
Az Alfa Romeo bejelentette, hogy 2022-ben Csou Kuan-jü lesz Valtteri Bottas csapattársa, és ezzel teljessé vált a Forma 1 jövő évi mezőnye.
Sport
A magyar labdarúgó-válogatott Varsóban 2-1-re legyőzte a házigazda lengyel csapatot a világbajnoki selejtezősorozat hétfői játéknapján, Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a negyedik helyen zárt az I csoportban.
Sport
Az RB Leipzig 21 éves futballistája még a vasárnapi edzésen izomfájdalmat érzett a combjában, ami nem javult, így visszatért klubjához.
Sport
A Mercedes hétszeres világbajnoka nyert a Brazil Nagydíjon a nagy vetélytárs, Max Verstappen előtt, és 14 pontra csökkentette hátrányát az összetettben három futammal a szezon vége előtt.
Sport
Bondár Anna egy hét alatt aratott két tornagyőzelmével hétfőtől immár az elit tagjaként a 90. helyen áll majd a női teniszezők világranglistáján.
Sport
A magyar labdarúgó-válogatott a Puskás Arénában 4-0-s győzelmet aratott a pont nélkül sereghajtó San Marinó-i csapat felett a világbajnoki selejtezősorozat utolsóelőtti játéknapján.
Sport
A jelenleg a japán élvonalban futballozó 37 éves középpályás esetében csak az a kérdés, milyen minőségben.
Sport
Sport
Sport
Sport
Sport