Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet falai között derül ki, büntethető-e a Baumann Péter főtörzsőrmestert halálra késelő férfi.
Úgy tűnik, hogy az újbudai rendőrgyilkos akár meg is úszhatja Baumann Péter főtörzsőrmester meggyilkolását és két másik rendőr megkéselését. Ugyanis Sz. Szilárd január 12-én éjszaka intézkedés közben késsel sebezte halálra a 29 éves intézkedő főtörzsőrmestert, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövés után lábon lőtte, így sikerült elfogni a késelőt.
A 35 éves, próbára bocsátott férfinak több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt a Budai Központi Kerületi Bíróság vasárnap elrendelte az újbudai rendőrgyilkosság gyanúsítottjának letartóztatását, akit már átszállítottak az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe.
És innentől kezdve válik érdekessé a dolog, ugyanis Sz. Szilárd büntethetősége nagy mértékben függ az elmeorvosi szakértői véleménytől. Amennyiben a férfiről az derül ki, hogy kóros elmeállapotú, akkor bizony az is előfordulhat, hogy a főtörzsőrmester gyilkosa nem kerül börtönbe. Ha viszont bíróság elé kerül és az bűnösnek találja a mostani ügyben, akkor korábbi bűncselekményeit is figyelembe véve akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat.
Az újbudai rendőrgyilkos akár meg is úszhatja Baumann Péter főtörzsőrmester meggyilkolását és két másik rendőr megkéselését Fotó: kuruc.info
„Az események pontos feltárása, a szakértői vélemények bevárása, többek között védencem elmeorvosi szakértői véleményének bevárása és így a cselekmény pontos jogi minősítésének meghatározása képezi az eljárás további feladatait. Ezeket megismerve alakítjuk ki saját álláspontunkat” – nyilatkozta a Borsnak a férfi ügyvédje, Mikófalvi Ádám.
Az Index megtudta, hogy mikor lesz Baumann Péter posztumusz rendőr főhadnagy temetése. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottját 2023. január 26-án, csütörtökön 13 órakor helyezik végső nyugalomra a Mátészalkai Köztemetőbe.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!