Nagyon nehéz helyzetbe kerültek a társasházak és a társasházkezelők, akiknek jövőre 20-30, de akár 40 százalékkal is meg kellene emelniük a közös költségeket.
A társasházak költségei szinte minden területen megemelkedtek. A katás adózás átalakítása, a forint árfolyamváltozása, a rezsiköltségek megugrása, az infláció, és az elszálló karbantartási árak is növelik a társasházak gondjait. Egy lapos tető szigetelése nagyjából kétszeresére drágult az elmúlt három évben - írja az rtl.hu.
Molnár Sándor, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének főtitkára elmondta, a közös képviselők már nagyon rossz mentális állapotban vannak, mert a lakók csak velük tudnak vitatkozni, a szolgáltatók szinte elérhetetlenek.
"Nekünk kell a lakók elé állni jövőre. 2023 május 31-ig meg kell tartani a közgyűléseket, ahol majd le kell vezetni ezeket a folyamatokat, a költségeket pedig bele kell tenni a költségvetésbe. Ez a közös költség 20-30, de akár 40 százalékos emelkedésével járhat"
- tette hozzá.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!