A létező legszűkebb különbséggel – 50 igen a 49 nemmel szemben –, de átment az amerikai szenátusban Joe Biden amerikai elnök 1.9 trillió dollár értékű segélycsomagja.
Az első igazi nagy sikerét aratta az Egyesült Államok belpolitikájában Joe Biden, a január 20-án beiktatott demokratapárti elnök. Ugyanis a szenátusban sikerült keresztülvinni azt az 1.9 trillió dollár értékű segélycsomagot, aminek segítségével szeretnék a jelenlegi járvány okozta válságot leküzdeni. Amíg a szenátusban valamennyi demokrata megszavazta a program megvalósítását, addig a republikánusok közül senki sem szavazta meg a javaslatot, ám végül Kamala Harris alelnök szavazata oldotta meg a helyzetet a demokraták javára, így 50 igen és 49 nem mellett elfogadásra került a javaslat.
A republikánusok közül senki sem szavazta meg a javaslatot, ám végül Kamala Harris alelnök szavazata oldotta meg a helyzetet a demokraták javára Fotó: AP
A következő lépés a képviselőház szavazása lesz, ahol a demokratáknak itt 10 szavazatnyi többségük van, azaz innentől kezdve biztosra vehet a Biden-segélycsomag törvényerőre emelkedése. A republikánusok hevesen ellenezték a segélycsomag egyes részeit. „Ilyen rendszertelenül sosem költöttünk még el 2 trillió dollárt. Nem a járvány megkönnyítése volt a prioritásuk, hanem a kívánságlistájuk megvalósítása” – jelentette ki a szavazást követően Mitch McConnell, a Szenátus republikánus vezetője.
Az AP News online összeszedte, milyen főbb tételekből áll a szenátus által elfogadott segélycsomag. Például minden olyan amerikai számára elérhető egy egyszeri 1400 dolláros készpénztranszfer, akinek azonnal szüksége van készpénzre, illetve adókedvezményt biztosítanak a legjobban rászorulóknak. Amennyiben házaspárok együtt jelentik meg igényüket, akkor 2800 dollárt kapnak, valamint gyermekenként plusz 1400 dollárt. Ez azoknak jár, akik évi 75 ezer dollárnál kevesebbet keresnek.
„Ilyen rendszertelenül sosem költöttünk még el 2 trillió dollárt. Nem a járvány megkönnyítése volt a prioritásuk, hanem a kívánságlistájuk megvalósítása” – jelentette ki Mitch McConnell, a Szenátus republikánus vezetője Fotó: AP
Ezen felül forrásokat – összesen 350 milliárd dollárt – különítettek el az arra rászoruló államok és városok, míg további 130 milliárd dollárt az óvodák és az alsó és középfokú oktatási intézmények, 40 milliárd dollárt a felsőfokú tanintézmények számára, valamint 46 milliárdot a koronavírus-vakcinák és a koronavírus-tesztek biztosítására. További 14 milliárd dollárt különítettek el a vakcinák szétosztásának meggyorsítása érdekében.
25 milliárd dolláros keretet különítenek a vállalkozások, különösen az éttermek és bárok számára, melyből cégenként 10 millió dollárt lehet igénybe venni, de helyszínenként maximum 5 millió dollár használhat fizetésre, bérleti díjra, közüzemi számlákra és egyéb működési költségekre. Szeptember 6-ig meghosszabbították a szövetségi kormány munkanélküli segélyprogramjának határidejét, így eddig jár majd minden munkáját elveszített amerikainak a heti 300 dollár, míg az évi 150 ezer dollárnál kevesebbet kereső családok számára 10 200 dollárig adómentes lesz a munkanélküli segély.
A következő lépés a képviselőház szavazása lesz, ahol a demokratáknak itt 10 szavazatnyi többségük van Fotó: AP
A családok gyermekenként 2000 dollár adókedvezményt kapnak, ám ha a gyermek hat év alatti, akkor a kedvezmény összege 3600 dollár, ha 6-17 év közötti, akkor az adókedvezmény összege 3000 dollár. 10 milliárd dollárt biztosítanak azoknak, akik a jelzálogukat nem tudják a járvány miatt fizetni, és a családok hitelre szorulnak, a teljes összeget megkapják, függetlenül attól, mekkora a bevételük.