A liszttől a cukron át a vécépapírig megszabták, mennyi jár fejenként, a készleteket vészhelyzet esetére számolták ki.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) elkészítette útmutatóját a védelemgazdasági tervezéshez, amely forgatókönyvet és konkrét fejadagokat szab meg egy bekövetkező természeti vagy katonai katasztrófa esetén - írta az Economx. A kormány célja a nemzetgazdaság felkészítése, a feltételek biztosítása, hogy bármilyen mozgósítási helyzetben zavartalan lehessen a közigazgatás működése, a lakosság alapvető ellátása.
A kormány honlapjára felkerült egy huszonegy oldalas dokumentum, melyben felvázoltak egy cselekvési útmutatót abból a célból, hogy a békeidőben megállapított adatok alapján meghatározhatók legyenek konkrét fejadagok az említett katasztrófahelyzetekben.
Az útmutató rendeltetése szerint egyben elősegíti a Védelemgazdasági követelménytámasztó- és tervezőtáblázat egységes kitöltését, ismerteti az egyes feladatköröket és felelősöket, valamint a tervezési feladatok ütemtervét. A portál szerint a forgatókönyv követése kissé nehézkesnek tűnhet a laikusok számára.
Először is a követelménytámasztásban és a tervezésben érintett szerveknek ki kell helyesen tölteniük a védelemgazdasági követelménytámasztó- és tervezőtáblázatot (VKT), hogy az összesítéssel lehetővé tegyék a Védelemgazdasági Alapterv elkészítésének megalapozását. Ehhez kapcsolódik az „Igények a nemzetgazdaságtól békeidőszakban és gazdaságmozgósítási helyzetenként”, itt olvasható a tényleges követelménytámasztás havi leosztásban békeidőszakra értve.
Az előírás szerint egy hónapban 9 kiló kenyérre van szüksége egy embernek Fotó: Pixabay
Maguk a tervezők is figyelmeztetnek az áttekinthetetlenségre, ezért meghatározták a békeidőszak egy főre jutó alapigényeit. Ez alapján egy magyarnak egy hónapban jár:
Ezek alapján számolják majd ki vészhelyzet esetén a készleteket. A felsorolt alapigények azt a havi mennyiséget teszik ki, amikor semmilyen gazdaságmozgósítási helyzet nem áll fenn. A dokumentum a következő szituációkat nevezte meg, mint gazdaságmozgósító helyzeteket:
Arról is rendelkezik a frissen közölt dokumentum, hogy a védelemgazdasági követelménytámasztó- és tervezőtáblázatot (VKT) a belgazdaságért felelős miniszternek november 15-ig közzé kell tennie a Gazdaságfejlesztési Minisztérium honlapján. Továbbá minden érintettnek el kell kezdenie a tervezési folyamatot december 15-én, hogy a a Védelemgazdasági Alapterv 2024. június 30-án a kormány elé kerülhessen.