Az összetűzés akkor tört ki Zvecan településen, amikor a magyar békefenntartók megpróbálták szétoszlatni a tiltakozó szerbeket, akik a települések élére megválasztott koszovói albán vezetők ellen tüntettek.
Nem lőfegyver, hanem egy házilag készített csőbomba repeszei sebesítették meg a magyar békefenntartókat Koszovóban – tudta meg az RTL Híradó a honvédelmi és rendészeti bizottság szerdai, rendkívüli ülése után. Értesüléseik szerint a 27 sérültből tíz sebesült magyar katona hódmezővásárhelyi, illetve környékbeli.
A Honvédelmi Minisztérium korábban arról számolt be, hogy hétfő délután vetették be tömegoszlatási feladatokra a koszovói Zvecan település polgármesteri hivatalánál a Magyar Honvédség NATO békefenntartó erejében részt vevő kijelölt katonáit. Az ott összegyűlt tömeg a korábbi választás eredménye miatt vonult utcára.
Az összetűzés akkor tört ki, amikor a magyar békefenntartók megpróbálták szétoszlatni a tiltakozó szerbeket, akik a települések élére megválasztott koszovói albán vezetők ellen tüntettek. A KFOR-osok könnygázt is bevetettek, a szerbek kövekkel és üvegekkel dobálták meg a békefenntartókat.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!