A 2016-ban átadott egykori főúri épületben állandó kiállítást, időszaki kiállítóteret, toronykilátót, valamint kávézót és ajándékboltot alakítottak ki.
Most lesz öt éve, hogy megnyitották a felújított gyulai Almásy-kastélyt, amelynek azóta már több mint 361 ezer látogatója volt. A két éven át tartó felújítás 2,4 milliárd forintba került, többségében uniós forrásból valósult meg. A 2016-ban átadott egykori főúri épületben állandó kiállítást, időszaki kiállítóteret, toronykilátót, valamint kávézót és ajándékboltot alakítottak ki. Az állandó kiállítás egyedi módon a főúri élet mellett a kiszolgáló személyzet, a cselédség mindennapjait is bemutatja interaktív módon.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!