Amikor a magyar női kézilabda-válogatott megérkezett Ljubljanába azzal a céllal, hogy legalább a negyeddöntőig eljut az Európa-bajnokságon, senki sem gondolta volna, hogy a mutatott játék alapján ez lehetne a világ kilencedik csodája. Ugyanis amit eddig produkál Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány csapata, az igencsak elkeserítő.
Már a svájciak ellen is rezgett a léc – az utolsó tíz percben sikerült fordítani –, a játék akkor is „dadogott”, ám a horvátok ellen régen látott gyenge formát mutattak játékosaink. Az egész találkozón csak az volt a kérdés, vajon hány góllal kap ki válogatottunk. Végül maradt a három a két válogatott között, Horvátország 21-18-ra győzött.
Ez a vereség egyben azt is jelentette, hogy a csapat – miután a svájciakat öttel verte – mindenképpen továbbjut a csoportból, még körbeverés esetén is, ám az a horvát-svájci meccsen dől el, viszünk-e pontot magunkkal a középdöntőbe. Számunkra a helvétek sikere lenne kedvező.
Mindenesetre az is megdöbbentő, hogy a horvát kapus, Tea Pijevic kis híján ötven százalékos védési hatékonysággal zárt, holott éppen őt ismerik a legjobban a magyarok, hiszen az Alba Fehérvár KC hálóját őrzi. Mivel 30 lövésből 14-et védett, Pijevic lett a meccs embere.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint csodának kell történnie ahhoz, hogy a magyar női kézilabda-válogatott elérje a kitűzött célt, és a legjobb nyolc között végezzen az Európa-bajnokságon.
„Matematikai esélyünk még van elérni azt a célt, amit a szövetség kitűzött elénk, de a játék alapján semmi realitása nincs" - nyilatkozta a találkozót követően a szakvezető. Hozzátette, ha tudtak volna fokozatosan előrelépni, akkor még összejöhetne a nyolc közé jutás, így viszont nagyon nehéz lesz, csodának kell történnie hozzá.
A magyarok - akik egyszer sem vezettek a horvátok elleni mérkőzésen - kedden 20.30-tól pedig a címvédő Norvégiával találkoznak. A középdöntőbe az első három helyezett jut.