2026. Szeptember 25.

366.15 Ft

322.12 Ft

Támogatás
friss

"Zárasson börtönbe, de ha lehet, akkor végeztessen is ki” - Pócs János reagált Magyar Péter parlamenti kijelentéseire

10perc.hu

Kiemelt kategóriák

Belföld Gazdaság Külföld Kultúra Sport Tech Életmód Autó

További kategóriák

Szórakozás
Sport

Olvasási idő: 3 perc

F1: Verstappen visszatért az élre, megvolt az első Red Bull belviszály

A világbajnoki címvédő nyerte a vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíjat, és átvette a vezetést az összetettben, miután az eddigi első Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája műszaki hiba miatt kiesett.

Noha az edzéseken látott teljesítmény alapján – mindhárom szabadedzést és az időmérőt is megnyerte – a Ferrari monacói pilótája, Charles Leclerc volt a barcelonai futam nagy esélyese, ezúttal nem Max Verstappen húzta keresztül az álmait, hanem a saját versenyautója. Ugyanis Leclerc egészen a 27. körig fölényesen vezetett, amikor szinte megállt alatta az addig hibátlanul száguldó Ferrari, így a monacói pilóta kénytelen volt kiszállni a versenyből.

Innentől kezdve már csak az volt a kérdés, hogy a taktikában szétválló két Red Bull versenyző közül Verstappennek vagy Sergio Péreznek a neve mellé kerül újabb futamgyőzelem. Úgy tűnt, a mexikói lesz a befutó, miután a holland címvédő három kerékcserés taktikára módosított, ám 20 körrel a vége előtt a csapatvezetés közölte Pérezzel, a frissebb gumikon közeledő Verstappent engedje el.


Sergio Pérezt nagyon bántotta, hogy félreállásra utasította a csapata    Fotó: Facebook/Red Bull Racing


„Természetesen megteszem, de tudnotok kell, hogy ez nem volt fair a részetekről” – válaszolta a mexikói, aki a verseny végén sem tudta félretenni magában azt, hogy félreállásra utasították. Ugyanis Pérez már többször bizonyította lojalitását a csapathoz, vélhetően most is megtette volna önszántából, hogy elengedi gyorsabb csapattársát.

Mindenesetre a Red Bull kettős győzelmet aratott, és Verstappennek ez az idei negyedik és pályafutása 24. F1-es futamgyőzelme volt. Kettejük mögött a dobogóra még a Mercedesszel remekül versenyző brit George Russell lett a harmadik. Mindenesetre a Mercedes fejlesztései beváltak, ugyanis Lewis Hamilton csak egy technikai gond miatt – kifogyott volna az üzemanyaga, ha nem vesz vissza – engedte át a Ferrari spanyol versenyzőjének, Carlos Sainz Jr-nek a negyedik pozíciót.

Egy biztos, a Red Bull mindent vitt Barcelonában, ráadásul mind a pilótáknál, mind pedig a konstruktőrök között átvette a vezetést. A világbajnokság a jövő hétvégén Monacóban folytatódik.


A Mercedesszel remekül versenyző brit George Russell lett a harmadik, miután mind Verstappennel, mind pedig Pérezzel nagy csatákat vívott Barcelonában     Fotó: Facebook/George Russell


A Spanyol Nagydíj végeredménye: 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:37:20.475 óra, 2. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 13.072 másodperc hátrány, 3. George Russell (brit, Mercedes) 32.927 mp h., 4. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 45.208 mp h., 5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 54.534 mp h., 6. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 59.976 mp h., 7. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:15.397 perc h., 8. Lando Norris (brit, McLaren) 1:23.235 p h., 9. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 1 kör h., 10. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 1 kör h.

A vb állása

Pilóták: 1. Verstappen 110 pont, 2. Leclerc 104, 3. Pérez 85, 4. Russell 74, 5. Sainz 65, 6. Hamilton 46, 7. Norris 39, 8. Bottas 38, 9. Ocon 30, 10. Kevin Magnussen (dán, Haas) 15.

Konstruktőrök: 1. Red Bull 195 pont, 2. Ferrari 169, 3. Mercedes 120, 4. McLaren 50, 5. Alfa Romeo 39, 6. Alpine 34, 7. Alpha Tauri 17, 8. Haas 15, 9. Aston Martin 6, 10. Williams 3.

Sport

2026. szeptember 24.

Új futófesztivál érkezik Budapestre 2027-ben

Új futófesztivál érkezik Budapestre 2027-ben
Budapest
Zene
Sport
Verseny
A LatteRace két távval, félmaratonnal és 10 kilométerrel indul, a szervezők pedig fesztiválhétvégét terveznek a verseny köré a főváros utcáin. Bővebben...
Ajánljuk még

Sport

2026. szeptember 23.

Jürgen Klopp szigorú szabályokat vezet be a német labdarúgó-válogatottnál

Jürgen Klopp szigorú szabályokat vezet be a német labdarúgó-válogatottnál
Németország
Világbajnokság
Hollandia
Nemzetek Ligája
Az új szövetségi kapitány meccsnapokon korlátozza a telefonhasználatot, kötelezővé teszi a közös étkezést, és ritkítja a hozzátartozók látogatásait. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 23.

Marad Verstappen mellett Isack Hadjar

Marad Verstappen mellett Isack Hadjar
Forma 1
Max Verstappen
Red Bull
Racing Bulls
Sport
A francia pilóta a jövő évi világbajnokságon is Max Verstappen csapattársa lesz. A bejelentés egy nappal a visszatéréséről szóló hír után érkezett. Bővebben...
Ajánljuk még

Sport

2026. szeptember 21.

Szoboszlai Dominik fehér Cadillackel érkezett a válogatott telki edzőtáborába

Szoboszlai Dominik fehér Cadillackel érkezett a válogatott telki edzőtáborába
Labdarúgás
Autó
Szoboszlai Dominik
Sport
Nemzetek Ligája
A csapatkapitány klasszikus autóval érkezett az összetartásra, Sallai Roland és Callum Styles viszont kiesett a Nemzetek Ligája-meccsekre készülő keretből. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 21.

Lionel Messi a második helyre lépett a szabadrúgásgólok örökranglistáján

Lionel Messi a második helyre lépett a szabadrúgásgólok örökranglistáján
Labdarúgás
Világbajnokság
Sport
Az Inter Miami csatára a San Diego elleni 2-2-es meccsen szerezte 75. szabadrúgásgólját, és megelőzte a brazil Jaírt. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 18.

Több mint hét százalékot ugrott az On árfolyama miután leigazolta Mbappét

Több mint hét százalékot ugrott az On árfolyama miután leigazolta Mbappét
Tenisz
Sport
Gazdaság
Real Madrid
A svájci sportszergyártó a Nike egyik legfontosabb futballarcát szerezte meg, és Thierry Henryt nevezte ki futballigazgatójának. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 17.

Szoboszlai a Tottenhamnek lőtt gólt azoknak szánta, akik mindig mellette állnak

Szoboszlai a Tottenhamnek lőtt gólt azoknak szánta, akik mindig mellette állnak
Labdarúgás
Liverpool FC
Szoboszlai Dominik
Sport
Premier League
A Tottenham ellen győztes gólt szerző Szoboszlai Dominik szerint ünneplése spontán volt, és nem a kritikusainak szólt. A vasárnapi meccsre is reagált. Bővebben...
Ajánljuk még

Sport

2026. szeptember 17.

Kivásárolták Todd Boehlyt a Chelsea-ből, az elnöki székből is távozik

Kivásárolták Todd Boehlyt a Chelsea-ből, az elnöki székből is távozik
Chelsea
Premier League
Todd Boehly és Mark Walter eladta részesedését, Hansjörg Wyss tulajdonos marad. A klub szerint a napi működés és a stratégia nem változik. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 16.

Tíz sprinthétvége és két visszatérő helyszín a 2027-es F1-szezonban

Tíz sprinthétvége és két visszatérő helyszín a 2027-es F1-szezonban
Forma 1
Verseny
A Magyar Nagydíj a 24 fordulós 2027-es szezon 13. állomása lesz. Visszatér Portugália és Törökország, a sprintfutamok száma hatról tízre nő. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 16.

Lionel Messi október 6-án Benin ellen búcsúzik az argentin válogatottól

Lionel Messi október 6-án Benin ellen búcsúzik az argentin válogatottól
Az argentin szövetség meghívta Messit a Benin elleni felkészülési meccsre, amelyre a 2022-es világbajnok keret minden tagját is várják. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 16.

Szoboszlai Dominik góljával jutott a Liverpool a Ligakupa legjobb 16 csapata közé

Szoboszlai Dominik góljával jutott a Liverpool a Ligakupa legjobb 16 csapata közé
Labdarúgás
Szoboszlai Dominik
Premier League
A Liverpool 3-1-re verte a Tottenhamet a Ligakupában, a csereként beálló Szoboszlai Dominik a 91. percben távoli lövéssel döntötte el a meccset. Bővebben...
Ajánljuk még

Sport

2026. szeptember 16.

Carlos Espi hajrágóljával nyert a Real Madrid Elchében

Carlos Espi hajrágóljával nyert a Real Madrid Elchében
Labdarúgás
Spanyolország
Real Madrid
Güler és Mbappé révén kétgólos előnyben volt a Real Madrid, az Elche egyenlített, de a cserejátékos Carlos Espi a hajrában eldöntötte a meccset. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 15.

Öt újonccal hirdetett keretet Marco Rossi a Nemzetek Ligája őszi meccseire

Öt újonccal hirdetett keretet Marco Rossi a Nemzetek Ligája őszi meccseire
Magyarország
Labdarúgás
Magyar válogatott
Sport
Nemzetek Ligája
FIFA
A csapat tíz nap alatt négy meccset játszik a B-liga 2. csoportjában. A sorozat szeptember 25-én, az ukránok elleni hazai meccsel indul a Puskás Arénában. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 15.

Tíz védéssel mutatkozott be a La Ligában Gulácsi Péter a Villarreal kapujában

Tíz védéssel mutatkozott be a La Ligában Gulácsi Péter a Villarreal kapujában
Labdarúgás
Sport
A magyar kapus az ötödik fordulóban kapott először kezdőként lehetőséget. Csapata a Betis ellen kikapott, és öt forduló után még nyeretlen. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 14.

Öt és fél év után hagyja el az SD Worxöt Vas Blanka

Öt és fél év után hagyja el az SD Worxöt Vas Blanka
Magyarország
Lidl
Németország
Sport
A magyar kerékpáros már októberben csatlakozik új csapatához. Korábbi együttese szerint az elmúlt évben nem teljesültek a közösen kitűzött célok. Bővebben...
Ajánljuk még

Sport

2026. szeptember 13.

Tíz emberrel nyert a Manchester City a manchesteri rangadón

Tíz emberrel nyert a Manchester City a manchesteri rangadón
Labdarúgás
Phil Foden kiállítása után több mint 70 percet játszott emberhátrányban a Manchester City, mégis 1-0-ra nyert a Manchester United otthonában. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 13.

Mbappé az Aranylabdáról: "Senki sem volt jobb nálam"

Mbappé az Aranylabdáról: "Senki sem volt jobb nálam"
Labdarúgás
Sport
Arany
A Real Madrid csatára szerint az egyéni díjat nem a trófeák döntik el. A France Football harmincas listája megvan, a gálát október 26-án tartják Londonban. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 11.

Leclerc elismerte a hibáját a Hamiltonnal vívott csatában

Leclerc elismerte a hibáját a Hamiltonnal vívott csatában
Baleset
Autó
Forma 1
Ferrari
Sport
A Ferrari pilótája a Parabolica-kanyarban történt ütközés után rendbe jött, és azt is elismerte, hogy Monzában hibázott a csapattársával szemben. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 9.

Haaland duplájával nyerte meg a meccset a Manchester City, a sárga lapja miatt mégis kifakadt

Haaland duplájával nyerte meg a meccset a Manchester City, a sárga lapja miatt mégis kifakadt
Bajnokok ligája
Labdarúgás
Sport
Chelsea
A norvég csatár duplájával nyert a Manchester City Portóban, a lefogása után viszont ő is sárga lapot kapott, és ezt szóvá is tette. Bővebben...
Ajánljuk még

Sport

2026. szeptember 9.

300 kilométerrel bővült a bringás Kéktúra

300 kilométerrel bővült a bringás Kéktúra
Magyarország
Turizmus
Sport
Vasút
Az új szakaszok Putnoktól Somoskőújfaluig vezetnek 5300 méteres szintemelkedéssel. A teljes, 1500 kilométeres útvonal 2027 tavaszára készülhet el. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 8.

Mourinho az Inter ellen kezd a Reallal – itt az új BL-szezon

Mourinho az Inter ellen kezd a Reallal – itt az új BL-szezon
Bajnokok ligája
Labdarúgás
Egyetem
Világbajnokság
Sport
NAK
Tíz másodperc a lecserélt játékosnak, egy perc várakozás ápolás után, bővülő VAR-hatáskör. A címvédő PSG nyeretlenül kezdte a francia bajnokságot. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 7.

Hamilton nyíltan bírálta a Ferrari vezetését Monzában

Hamilton nyíltan bírálta a Ferrari vezetését Monzában
Forma 1
Lewis Hamilton
Ferrari
Mercedes
Sport
Verseny
A brit pilóta hatodik lett Monzában, hátránya 76 pontra nőtt. Írott szabályokat hiányol a csapattársak közötti küzdelemre a Ferrarinál. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 7.

Pósfai Gábor felmentette a Nemzeti Sportügynökség vezérigazgatóját

Pósfai Gábor felmentette a Nemzeti Sportügynökség vezérigazgatóját
Magyarország
Puskás Aréna
MLSZ
Sport
Pósfai Gábor
A belügyminiszter átmeneti vezetőt jelölt ki az ügynökség élére, akinek első feladata a megkezdett átvilágítás lezárása lesz. Pályázat is jön. Bővebben...
Ajánljuk még

Sport

2026. szeptember 6.

Hat évvel monzai győzelme után jött Gasly első pole-ja

Hat évvel monzai győzelme után jött Gasly első pole-ja
Olaszország
Forma 1
Az Alpine francia pilótája hatvan ezredmásodperccel előzte meg Russellt, Piastrit büntetés hátráltatja, a bajnokság éllovasa pedig a mezőny végéről kezd. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 4.

Szoboszlai Dominik lövőtechnikáját dicsérte Bruno Fernandes az Instagramon

Szoboszlai Dominik lövőtechnikáját dicsérte Bruno Fernandes az Instagramon
Labdarúgás
Liverpool FC
Szoboszlai Dominik
Sport
A portugál középpályás egy podcastben árulta el, ki a fia kedvenc játékosa. A Liverpool magyar labdarúgója az Instagramon reagált a hírre. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 4.

Madagaszkári válogatott támadót igazolt kölcsönbe a DVSC

Madagaszkári válogatott támadót igazolt kölcsönbe a DVSC
Labdarúgás
DVSC
Sport
Debrecen
A 26 éves Bryan Adinany a belga KV Kortrijktól érkezett a Loki csapatához, a megállapodás vételi opciót is tartalmaz. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 3.

748 millió eurós költéssel is csak negyedik Európában a LaLiga

748 millió eurós költéssel is csak negyedik Európában a LaLiga
Labdarúgás
Sport
Real Madrid
Barcelona
Premier League
A spanyol klubok 748 millió eurót adtak ki játékosokra, a Premier League viszont 3,83 milliárdot – az eladási bevételek ráadásul jócskán visszaestek. Bővebben...
Ajánljuk még

Sport

2026. szeptember 2.

Matús Bero szlovák válogatott középpályást igazolta a Ferencváros

Matús Bero szlovák válogatott középpályást igazolta a Ferencváros
Labdarúgás
Románia
Anglia
Sport
FTC
A 30 éves szlovák legutóbb a másodosztályú Bochumban futballozott, ahol 81 tétmérkőzésen lépett pályára. Trencsénben, Trabzonban és a Vitessében is megfordult. Bővebben...

Sport

2026. szeptember 1.

109 decibelt mértek a madridi F1-pálya tesztjein, jogi lépéseket tesznek a lakók

109 decibelt mértek a madridi F1-pálya tesztjein, jogi lépéseket tesznek a lakók
Autó
Forma 1
Sport
Verseny
A lakóövezetben 55 decibel a határ, a Forma-3-as tesztek átlagban 102,7-et hoztak. A városi tanács akusztikus panelekkel készül a szeptemberi futamra. Bővebben...

Sport

2026. augusztus 31.

125 millió euróért igazolta le Bradley Barcolát a Liverpool

125 millió euróért igazolta le Bradley Barcolát a Liverpool
Labdarúgás
Liverpool FC
Twitter
Sport
Premier League
A francia támadó a 29-es mezt kapta a Vörösöknél. Az érkezése után a Manchester City Cody Gakpóért jelentkezett be, a kapusposzton is mozgás várható. Bővebben...