Az eredetileg 2020-ra tervezett magyarországi Grande Partenza a világjárvány miatt meghiúsult, a kétéves csúszás viszont lehetőséget adott arra, hogy három hazai profi bringás is ott lehessen a pénteki rajtnál.
A háromhetes körversenyeken most bemutatkozó Peák (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) és Fetter (EOLO-Kometa) várhatóan segítőként, illetve szökésbe kerüléssel igyekszik majd emlékezeteset alkotni, a két Giro-részvétel tapasztalatával a háta mögött rajtoló Valter (Groupama-FDJ) viszont nagyobb célokat tűzött ki.
A 2020-as Tour de Hongrie győztese tavaly öt napig viselhette a legjobb fiatal versenyzőt illető fehér és háromig az összetett éllovasának járó rózsaszín trikót, ezúttal pedig a szakaszsiker lebeg a szeme előtt. A fogadóirodáknál egyébként feltűnik a végső sikerre esélyesek listáján, az egyik internetes oldalon 251-szeres pénzt fizetnének Valter diadaláért.
A Girón két éve 27., tavaly 14. bringás a 2021-es körversenyen öt napon keresztül vezette az összetettet és viselte a legjobbnak járó rózsaszín trikót Fotó: Groupama FDJ
„Jó formában vagyok, mindent megtettem. Az utolsó edzéseken elképesztően jól ment, tudtam eleget pihenni az alpesi körverseny után, fejben is fel tudtam készülni. Sokkal előrébb helyezem azt, hogy egyes szakaszokon jól tudjak menni, nem fogom az összetettet erőltetni. Persze el tudom képzelni azt a forgatókönyvet, hogy jók a lábaim, akkor feleslegesen nyilván nem akarok leszakadni és időhátrányt kapni" - nyilatkozta az MTI-nek a Groupama-FDJ magyar versenyzője.
A Girón két éve 27., tavaly 14. bringás elárulta, összetettben a legjobb húsz közelében zárni nagyon jó eredmény lenne. Marc Madiot, a Groupama-FDJ átalános igazgatója elárulta, nagyon szeretnék, ha Valternek sikerülne szakaszt nyernie az olasz körversenyen.
Jó formában vagyok, mindent megtettem - nyilatkozta Valter Csaba Fotó: MTI/Krizsán Csaba
A Giro pénteki nyitóetapján Budapestről Visegrádra teker a mezőny, majd szombaton a fővárosban lesz egy időfutam, végül pedig Kaposvár és Balatonfüred között teljesítenek a versenyzők bő 200 kilométert vasárnap. A három magyar etap után hétfőn Szicíliába utazik a mezőny, itt rögtön következik a viadal első kulcsszakasza az Etna megmászásával.
Az összetett sorrendjére emellett várhatóan a Blockhauson, az Apricán és a Passo Fedaián lévő hegyi befutók lehetnek a legnagyobb hatással, a végső sorrend pedig a veronai időfutamon dől el. A 105. Giro d'Italia 176 fős mezőnye május 29-ig összesen 3445,6 kilométert teker.