Noha a világbajnokság előtt a hazai szövetség, illetve maga Golivin Vlagyimir szövetségi kapitány is a negyeddöntőbe jutást tűzte ki célul a magyar válogatottnak a női kézilabda-világbajnokságon, a sokak szerint álomkategóriába való elképzeléstől mindössze egy gól választotta el a csapatot.
Ugyanis a magyarok négy győzelemmel és két vereséggel zártak a világbajnokságon, megszerezve ezzel a középdöntőben a hatcsapatos csoportjában a harmadik helyet. Ezzel Golovin tanítványai a 10. vagy a 11. helyen zárnak, végső helyezésük hétfő este, a középdöntő I. és II. csoportjának utolsó mérkőzései után derül ki. Mindezt úgy, hogy számos sérülés, covidfertőzés, valamint a csapat megfiatalítása után utaztak ki Háfra Noémiék Spanyolországba.
A dél-koreaiak ellen a szép búcsún kívül a már említett harmadik hely volt a tét, és a 18 fős keretből ezúttal a kapus Szemerey Zsófia és a kisebb sérüléssel bajlódó Klujber Katrin maradt ki. Maga a találkozón érezhető volt a tét nélküliség, ám a mieink folyamatosan jöttek bele, és a szünetre – amikor három góllal, 18-15-re vezettek – már csak az volt a kérdés, mekkora különbséggel nyer Magyarország.
Végül hét lett a két csapat között, és a 35-28-ra megnyert mérkőzés legeredményesebb játékosa Háfra Noémi volt, aki tíz lövésből nyolc gólt lőtt, míg a magyar kapuban Bíró Blanka 38 lövésből 12-t védett ki. A két csapat 26. egymás elleni mérkőzésén 11 koreai siker és két döntetlen mellett 13. alkalommal győzött a magyar válogatott.
A mérkőzés legeredményesebb játékosa Háfra Noémi volt, aki tíz lövésből nyolc gólt lőtt Fotó: MTI/Illyés Tibor
„Nehezen indult a meccs, de számítottunk erre. Nagyon tetszett Háfra Noémi játéka, a betörései, az első félidőben igazándiból ő tartott meccsben minket. Tudtuk, hogy el fognak fáradni, amikor már nagyobb lesz a különbség, és bár mi is elfáradtunk, de az öltözőben megbeszéltük, hogy önbizalom és érzelmek nélkül nem lehet játszani" - mondta a találkozó után Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány.
Hozzátette, mivel nem sikerült elérni az elvárásként és célkitűzésként megfogalmazott negyeddöntőbe jutást, sikertelennek értékeli a világbajnokságot. Az edző megjegyezte, ennek ellenére játékosai becsülettel küzdöttek. Golovin kiemelte, akadtak a keretben olyanok, akik most voltak először kezdőjátékosok, illetve olyanok is, akiknek ez volt az első világversenye, és nagyon komoly tapasztalattal szolgált ez a torna.
Eredmény, középdöntő, 3. (utolsó) forduló, III. csoport
Magyarország-Koreai Köztársaság 35-28 (18-15)
Granollers, 1019 néző, jv.: A. Covalciuc, I. Covalciuc (moldovaiak)
Magyarország: Bíró - Márton 6, Szöllősi-Zácsik, Vámos 5, Bordás 4, Háfra 8, Lukács 3, cserék: Szikora (kapus), Planéta 2 (2), Kácsor 4, Tóvizi 1, Tóth E., Fodor, Kovács A. 2.
Koreai Köztársaság: O Sza Ra – Rju Un Hi 3, Sin Da Re 1, Kim Dzsin Ji 5, Kim Szo Ra 1, Dzso Ha Rang 2, Sin Un Dzsu 4 (1), cserék: Dzson Dzsin Hui (kapus), Li Mi Gjong 6, Szong Hje Szu 2 (1), O Je Dam 2 (2), Li Han Szol 1, Szong Dzsi Jung 1, Dzsong Hjun Hui.