67 éves korában meghalt Michael Madsen amerikai színész, akit leginkább Quentin Tarantino filmjeiből – köztük a Kill Bill és a Kutyaszorítóban – ismerhetett a nagyközönség. A színészt malibui otthonában találták eszméletlenül, halálát a kiérkező hatóságok csütörtök reggel 8:25-kor állapították meg – számolt be róla a TMZ.
Halálát hirtelen szívmegállás okozta, erősítette meg a sztár sajtóképviselete. A tragédia azért is megrázó, mert néhány nappal korábban még orvosi vizsgálaton vett részt, és mindent rendben találtak nála.
Rutinvizsgálaton volt, két évvel korábbi balesete miatt
A színész barátja és asszisztense, Dougie Smith a TMZ-nek elmondta:
„Michael múlt pénteken kórházban járt, hogy megvizsgálják a rotátorköpenyét, mivel két éve leesett egy lóról.”
A korábbi baleset során kisebb agyvérzést is szenvedett, ezért CT-vizsgálatot is végeztek, de a beszámolók szerint semmi aggasztót nem találtak. Smith szerint Madsen jó egészségi állapotban volt, ezért is érte őket teljes sokként a hír.
„És mindent rendben is találtak a két nappal ezelőtti vizsgálatokon.” – nyilatkozta Smith.
Barátja talált rá a színészre
Dougie Smith szerint az volt gyanús, hogy egész nap nem tudta elérni a színészt, ezért ellátogatott malibui házába, ahol ő talált rá eszméletlenül. A hatóságok kiérkezése után nem sokkal megállapították a halál beálltát.
Michael Madsen karrierje során több mint 150 filmben szerepelt, ikonikus karaktereit gyakran keményfiúként, antihősként vagy bűnözőként ismerhette meg a közönség. Emellett költőként és fotósként is alkotott, és több évtizeden át aktív résztvevője volt a hollywoodi független filmes szcénának.