A Magyar Színházi Társaság történetében először nőt választottak a szakmai szervezet élére: Bodor Johanna táncművész, koreográfus és író kapta a tagság csaknem egyhangú bizalmát - írja a kultura.hu. A tisztújító közgyűlésen október 14-én jelentették be, hogy Bodor Johanna, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2029-ig vezeti majd a szervezetet.
A választás során Bodor Johanna mellett Léner András rendező is elnökjelölt volt, mindkettejük programját előzetesen megismerhették a tagszervezetek. A közgyűlésen személyesen is beszéltek arról, hogyan képzelik el a Magyar Színházi Társaság jövőjét.
Bodor Johanna győzelmét követően arról beszélt, hogy a színházi szakma megbecsülése csökkent az utóbbi időben, de ezt kihívásként éli meg.
„A szakma érdekeinek teljes körű, fáradhatatlan és felelős képviselete kulcskérdés, hiszen nemcsak ránk, de a jövő generációjára is hatással van”
– fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy összetartó személyiségként látja magát, és célja, hogy „a közös érdekeket képviselő szakmai társaság érvényesíthesse jogosultságait”.
A tisztújító közgyűlésen nemcsak elnököt, hanem új elnökséget is választottak a szervezet élére, amely titkos szavazás útján került megválasztásra, míg az elnökség tagjait a tagszervezetek delegálták.