A Sum 41, a kétezres évek meghatározó punkzenekara, tavaly bejelentette, hogy nem folytatják közös munkájukat, és jelenleg nagyszabású búcsúturnéjuk keretében járják a világot, melynek során novemberben Budapestre is ellátogatnak. A turné részeként a frontember, Deryck Whibley megírta Walking Disaster című memoárját, amelyben első alkalommal osztja meg tapasztalatait a zenekar korábbi menedzserével, Greig Norival.
Whibley a könyvben elmondta, hogy "karrierje elején a zenekar első menedzsere, Greig Nori éveken keresztül zaklatta őt verbálisan és szexuálisan." A kapcsolatuk 16 éves korában kezdődött, amikor Whibley, aki akkor még egy fiatal zenész volt, találkozott Norival, aki akkor 34 éves és a Treble Charger punkzenekar frontembere. Whibley ekkor még gyermekkori példaképének tekintette Norit, aki zenei mentoraként segítette karrierjét.
Azonban a helyzet hamarosan megváltozott. "Whibley 18 éves volt, amikor állítása szerint Nori egy buli alkalmával a mosdóban megragadta az arcát és megcsókolta." Nori a továbbiakban is próbálta a kapcsolatukat szorosabbra fűzni, Whibley azonban soha nem érezte magát melegnek vagy biszexuálisnak. Mikor Whibley megpróbált véget vetni a kapcsolatnak, Nori homofóbiával vádolta őt, és azzal érvelt, hogy tartozik neki a zenekara pályafutásának elindítása miatt.
Whibley a könyvben elárulta, hogy Nori akkor hagyott fel a szexuális kapcsolat kényszerítésével, amikor egy közös barátjuk rávilágított, hogy ez zaklatás. Ezt követően a menedzser verbálisan és pszichésen is bántalmazta őt, sőt, zenésztársait is ellene fordította. Whibley soha nem beszélt a nyilvánosság előtt a Norival való kapcsolatáról, "először 2004-ben akkori feleségének, Avril Lavigne-nek mesélt Noriról." Az énekesnő mondta ki, hogy "Nori szexuálisan zaklatta őt."
A zenekar végül 2005-ben rúgta ki Norit, "megbízhatatlansága miatt," és 2018-ban visszaszerezték tőle a dalok társszerzői jogait - közölte a 24.hu.