A Rebecca idei utolsó előadása után, amikor a taps már elcsendesedett a Dóm téren, Barnák László, a Szegedi Szabadtéri Játékok főigazgatója, a musicalben Julyan ezredest alakító színész, szót kért. Habár már éjfél után volt, arra biztatta a közönséget, hogy maradjanak még, mert különleges pillanatok következnek - számolt be a Szeged.hu.
A Szegedi Szimfonikus Zenekar játszotta a „Boldog születésnapot!”, miközben kollégái egyenként köszöntötték a Nemzet Színészét, aki a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja is.
Udvaros Dorottya pályafutása egészen kivételes. Eredetileg nem tervezett színészi karriert, mivel orvosnak készült, de a színház iránti vonzalma végül a Színház- és Filmművészeti Főiskolára (mai nevén Színház- és Filmművészeti Egyetem) irányította. Miután 1978-ban megszerezte diplomáját, a szolnoki Szigligeti Színháznál kezdte pályafutását, majd 1981-ben csatlakozott az akkori Nemzeti Színházhoz (ma Pesti Magyar Színház), 1982-ben pedig a Katona József Színház alapító tagja lett. Számos emlékezetes szerepet játszott, mint például a Három nővér, Lulu és Catullus, melyek mind a színház aranykorához kötődnek. Az évek során különböző színházakhoz kötötte szerződése, többek között az Új Színházhoz és a Bárka Színházhoz, végül 2002-ben csatlakozott az új Nemzeti Színház társulatához, ahonnan idén távozott.
Vendégművészként a 2024–2025-ös évadban visszatér a Katona József Színház színpadára, és néhány szerepét továbbra is játssza a Nemzeti Színházban. Színészi pályafutása mellett Udvaros Dorottya számos filmben és tévéjátékban is megjelent. Emlékezetes alakításait láthattuk többek között a Szívzűr, a Te rongyos élet, a Csók, anyu, A nagy generáció, Érzékek iskolája, A miniszter félrelép, valamint Bartis Attila regényének filmváltozatában, a Nyugalomban, ahol a női főszerepet játszotta, amit korábban az Anyám, Kleopátra című színdarabban is eljátszott. Az elmúlt években olyan filmekben szerepelt, mint a Zárójelentés (2020) és a Cicaverzum (2023), valamint a Valami Amerika és A mi kis falunk című tévésorozatokban. Ősszel bemutatásra kerül a Herendi Gábor rendezte Futni mentem című romantikus vígjáték, ami továbbra is bizonyítja, hogy Udvaros Dorottya számára fontos szerepet játszik a sport az életében - írja a Kultúra.