Nem túlzás, ha azt mondom, ez az egyik legjobb film, amit a Netflix kínálhat. A trailerje nem győzött meg túlzottan, mégis, valami ellenálhatatlan kíváncsiság fogott el, amikor kiderült számomra, hogy itt bizony túlélőshowba csöppen az, aki leül a képernyő elé.
A hó társadalma - fura cím, drámai tartalom, lenyűgöző képkockák
Aki szereti a rendhagyó filmeket, annak kötelező darab A hó társadalma. A film az 1972-es "andoki csodaként" is emlegetett eseményeket viszi a mozivászonra. A történet szerint egy utasszállító repülő zuhan egy hófödte völgybe, és az izgalmak valahol itt kezdődnek.
A témát már feldolgozták film és regényformában is, viszont amiben ez az alkotás újat nyújt, az a látvány és a realisztikus ábrázolás. J. A. Bayona semmit sem bízott a véletlenre. Az első 20 perc olyan töményen adagolja a meghökkentő képsorokat, hogy muszáj tovább nézni.
Most, hogy már reményeim szerint sikerült kellően felcsigázni a kedves Olvasót, itt az ideje a konkrét történetről is szólni. A sztori szerint az uruguayi Montevideo repteréről induló járat Santiago de Chile felé közlekedne, az utazás azonban csak félig valósul meg.
A film története
A hó társadalma - lévén, hogy igaz történeten alapul - teljesen átlagos utasokról szól, akiknek egy része egy focicsapatban játszik. Miután megtörtént a felszállás, még viccelődni is kezdenek az utasok egymást között a turbulencia miatt, majd a tréfa valósággá válik.
Egy ponton azonban a társaság számára is nyilvánvaló, hogy ebből bizony becsapódás lesz, majd pedig a havas rengeteg kellős közepén találják magukat. A történet arra világít rá, hogy a legembertelenebb körülmények között is létezik a kollektív élni akarás.
Bayona nem részletezi a lényegtelen dolgokat, ám a film 144 percében így sem találni kivetnivalót. A konkrét eseményekre összpontosít, és azokat a lehető legélethűbben mutatja be. Bár az etikai kérdéseket sem tárgyalja túl, ilyenek is jócskán merülnek fel a műben.
A hógolyóba rejtett emberi hús csak egy része az átélt borzalmaknak
A drasztikus alcím ellenére sem nevezhető horrorisztikusnak a film, de az biztos, hogy elképzelni sem tudjuk, mit éltek át az Andokban ragadt utasok a csaknem 2 hónap alatt. A főszereplő nélküli film arra mutat rá, hogy a lehetetlen egészen máshol kezdődik, mint hisszük.
Az emberi méltóság túléléshez való szükségtelenségét, a test kitartását, az egység erejét és a vasakaratot úgy pörgetik a képkockák egymás után, hogy a meleg takaró alól egyszerűen felfoghatatlan történéseknek lehetünk tanúi.
Ahhoz képest, hogy a film jórészt egyetlen helyszínen viszi végig a sztorit, bővelkedik a fordulatokban, a morális és erkölcsi kérdésekben, de a felelősségvállalás terhéről sem feledkezik meg. Aki ismeri a történetet, annak a látvány miatt, aki pedig nem, annak az elképesztő élmény miatt érdemes megnéznie A hó társadalmát.
Szerencsére van még, amit filmrajongóként érdemes várni, ez pedig Scorsese új filmje lesz.