„Vidnyánszky Attila vezérigazgató a péntek esti sajnálatos baleset hatására, elismerve vezérigazgatói felelősségét, lemondott a Nemzeti Színházban betöltött posztjáról. Döntéséről tájékoztatta Csák János kulturális és innovációs minisztert” – közölte a Nemzeti Színház a Magyar Nemzettel hétfőn. A döntést nagyjából akkor jelentették be a sajtóban, amikor a Nemzeti Színházban éppen társulati ülés zajlott a múlt héten bekövetkezett baleset miatt.
A Nemzeti Színház szombaton írta ki a Facebookjára, hogy mentők vitték kórházba Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót, miután megsérültek a pénteki Rómeó és Júlia előadása közben. A baleset miatt a második felvonást félbe kellett szakítani.
A sérült színészekhez rövid időn belül megérkeztek a mentősök, akik szakszerűen ellátták, majd kórházba szállították őket. Akkor azt kommunikálták, hogy a színészek a körülményekhez képest jól vannak, a baleset körülményeit pedig még vizsgálják. Az RTL információi szerint a színészek több métert zuhanhattak, egy ajtón eshettek ki.
A Semmelweis Egyetem hétfőn arról tájékoztatotta a Telexet, hogy a két színészt végtagsérülésekkel szállították pénteken a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikájára és még aznap megműtöttek őket. A Nemzeti Színház színészei jobban vannak, állapotuk stabil, de még nem hagyhatták el a klinikát.