Az ország legnagyobb nemzeti ünnepének második napján, szombaton is több tucat koncerttel és előadással várják az érdeklődőket - közölték a szervezők szombat reggel az MTI-vel.
A Magyar Ízek Utcájában Magyarország tortájának és cukormentes tortájának bemutatása, majd ünnepélyes felszeletelése. Este Ötödik Évszak, majd Mystery Gang koncertet élvezhetnek az idelátogatók.
A Csárdafesztiválon Lugosi Katalin nótaénekes, Buday Sándor és Zenekara lép fel (13.00 óra), valamint az esti órákban Pál István Szalonna és Bandája koncert is lesz.
A hamisítatlan fesztiválérzést ezúttal is az olyan izgalmas zenei rendezvények hozzák, amilyen a Retro Tabán, ahol a hagyományos pop- és rockzene kedvelői három kiemelkedő előadóval találkozhatnak: Hevesi Tamás 18.00, az Ismerős Arcok 19.00, végül Demjén Ferenc 20.00 órakor lép színpadra.
A fiatal magyar előadókat felvonultató Road Movie Live programjai 16 órától kezdődnek a Műegyetem rakparton, ahol 19 órakor Horváth Tamás, 21 órakor pedig a Bagossy Brothers Company lép fel.
Az elektronikus zene rajongóit a Szabadrét Fesztivál várja, ahol kora délutántól lemezlovasok és koncertek várják az érdeklődőket.
A komolyzene kedvelői a Panorama Classical helyszínén "A lábak költészete - Táncok a világ minden tájáról" programon és hangszersimogatókon vehetnek részt, este pedig "Liszt Ferenc Via Crucis" című művének adaptációját élvezhetik a Modern Art Orchestra előadásában.
A Vigadó Piano rendezvényein kellemes bárzene, zongorára épülő jazz szól majd. A délután filmzenei barangolásokkal indul Pikács Istvánnal, "Játszd újra Sam" címmel. Este érkeznek New York dallamai Frank Sinatra, Tony Benett korszakának slágereivel, utána Bossa nova örökzöldek csendülnek fel, zárásként pedig Virtuoso Variety Nyári Bernadett nemzetközileg elismert hegedűvirtuóz lép a közönség elé.
A rendezvénysorozat részeként idén is ingyenesen látogatható az ország legnagyobb népművészeti fesztiválja, a Mesterségek Ünnepe a Budai Várban, ahol szombaton különleges népzenei koncertek sorozatát, többek között a Tatros Együttes, Tímár Sára és zenekara, valamint a Kerekes Band akusztik produkcióját nézheti meg a közönség.
Olvasási idő: 2 perc
Szent István Napja: ma is több tucat koncert és előadás vár Budapesten
Címkék:
Kultúra
2026. június 12.
Újraindul az Erasmus a magyar egyetemeknek, de a tömeges csúszásoktól félve itthon maradhatnak a diákok
Kultúra
2026. június 11.
Lengyel Tamás nyílt levélben kérte számon Kálomista Gábort korábbi színházi ügyek miatt
Kultúra
2026. június 10.
Kiderült, melyek a világ legbiztonságosabb országai 2026-ban – Izland továbbra is letaszíthatatlan a trónról
Kultúra
2026. június 2.
Államtitkári kinevezés után is játszik Nagy Ervin, de csak egy darabban
Kultúra
2026. június 2.
Új részletek az Eszenyi-ügyről: Hevér Gábor szerint fizikai és verbális bántalmazás is történt
Kultúra
2026. június 1.
Új klímapolitikai stratégiát sürget Brüsszel a lassú nemzetközi tárgyalások miatt
Kultúra
2026. június 1.
Hivatalos: Feloldotta Brüsszel a tiltást, a magyar egyetemisták visszatérhetnek az Erasmus-programba
Belföld
Pünkösdkor két napig zárva tartanak a boltok – mit kell tudni a hosszú hétvégéről
Szórakozás
Az Erő legyen veled! Ezért ünnepeljük ma a Star Wars napot
Külföld
Putyin parádéja technika nélkül: A „műveleti helyzet” átírta a május 9-i forgatókönyvet
Kultúra
2026. május 24.
Mága Zoltán pályázatában szereplő zenészek nagy része nem tudott a nevük feltüntetéséről
Kultúra
2026. május 22.
Uniós szintű szabályozás jön a kutyák és macskák védelmére – kötelező lesz a regisztráció
Kultúra
2026. május 18.
Megduplázta a kikiáltási árat a Vaszary-festmény – rekordösszegek a tavaszi aukción
Szórakozás
Karácsonyi filmmel tér vissza Herendi Gábor - Főszerepben Csányi Sándor és Lovas Rozi
Belföld
A Mediaworks felfüggesztette a Metropol kiadását – az osztódobozok is eltűntek a terjesztési pontokról
Belföld
Zöld lámpát kapott a december 24-i népszavazás: Munkaszüneti nap lehet a szenteste
Kultúra
2026. május 14.
Bródy-nappal indul a Sziget: Azahriah, Presser és Szörényi is az ő életművét ünnepli
Kultúra
2026. május 14.
A Nobel-díjas visszatérése: Krasznahorkai László Szegeden töri meg a kilencéves csendet
Kultúra
2026. május 13.
Szinyei és Mednyánszky a hivatali falakon: Kiderült, mely festmények díszítették a Karmelitát
Kultúra
2026. május 12.
Kultúrharc helyett szabadság: Tarr Zoltán a kultúra elszámoltatását és újjáépítését ígéri
Kultúra
2026. május 8.
100 éves Sir David Attenborough – Egy évszázad a természet szolgálatában
Kultúra
2026. május 7.
Molnár Áron bemutatta a „Hankó-fecnit”: Így kell elszámolni 3 milliárd forintnyi közpénzzel
Kultúra
2026. május 6.
Magyar Péter Olaszországban: „Nekünk más típusú maffia ellen kellett küzdenünk”
Kultúra
2026. május 6.
Matthew Perry öröksége: Árveréssel küzdenek a függőség megbélyegzése ellen
Kultúra
2026. május 5.
Hiába tiltják a telefont az iskolákban, a vizsgaeredmények nem javulnak
Kultúra
2026. május 5.
Az NKA elutasította a Szegedi Szabadtéri Játékok 2026-os támogatási kérelmét
Kultúra
2026. május 4.
Szenzáció a sötétségben: Légkört találtak egy apró jeges égitesten a Naprendszer peremén
Kultúra
2026. május 4.
Artisjus-díjak 2026: Rúzsa Magdi, Co Lee és László Attila is az év kitüntetettjei között
Kultúra
2026. május 4.
Érettségi 2026: Eltűnt az érvelés, irodalmi kérdéssorral bővült az első feladatlap
Kultúra
2026. április 30.
„Minden vészvillogó pirosan villog” – Drámai jégveszteség és rekordmeleg vizek Európában
Kultúra
2026. április 29.
Sodró Eliza és Martinkovics Máté nyerte el idén a Janikovszky Éva-díjat
Kultúra
2026. április 28.
Vége a „leblokkolás” büntetlenségének? Szigorú uniós fellépést sürgetnek a nemi erőszak ellen
Kultúra
2026. április 28.
Kilencvennyolc éves korában elhunyt Edith Eva Eger világhírű pszichológus és író
Kultúra
2026. április 27.
Megállíthatatlan a magyar kutató: idén már a 23. díszdoktori címét veheti át Karikó Katalin
Kultúra
2026. április 27.
Kormányközeli előadók kaptak milliárdokat egy rejtélyes pályázaton
Kultúra
2026. április 26.