Néhány nappal ezelőtt írtuk meg, hogy 16 év után ismét Budapestre látogat a Coldplay.
Ez pedig nem várt jegyvásárlási hullámot hozott magával: az első koncertet épp egy héttel ezelőtt, július 20-án, a másodikat pedig kedden jelentették be, azt azonban talán kevesen gondolták volna, hogy harmadszorra is megpróbálják majd megtölteni a helyszínt.
"A rendkívüli kereslet miatt a Coldplay a Music Of The Spheres világkörüli turné részeként bejelentette a harmadik koncertet is Budapestre, 2024. június 19-re a Puskás Arénaba! Jegyek pénteken 10 órától, a Coldplay koncertek teljeskörű jegyértékesítésének indításától kaphatók" – írja sajtóközleményében a szervező Live Nation.
Olvasási idő: 1 perc
Triplázni fog a Coldplay, háromszor lép fel jövőre Budapesten
Kultúra
2026. június 12.
Újraindul az Erasmus a magyar egyetemeknek, de a tömeges csúszásoktól félve itthon maradhatnak a diákok
Kultúra
2026. június 11.
Lengyel Tamás nyílt levélben kérte számon Kálomista Gábort korábbi színházi ügyek miatt
Kultúra
2026. június 10.
Kiderült, melyek a világ legbiztonságosabb országai 2026-ban – Izland továbbra is letaszíthatatlan a trónról
Kultúra
2026. június 2.
Államtitkári kinevezés után is játszik Nagy Ervin, de csak egy darabban
Kultúra
2026. június 2.
Új részletek az Eszenyi-ügyről: Hevér Gábor szerint fizikai és verbális bántalmazás is történt
Kultúra
2026. június 1.
Új klímapolitikai stratégiát sürget Brüsszel a lassú nemzetközi tárgyalások miatt
Kultúra
2026. június 1.
Hivatalos: Feloldotta Brüsszel a tiltást, a magyar egyetemisták visszatérhetnek az Erasmus-programba
Belföld
Pünkösdkor két napig zárva tartanak a boltok – mit kell tudni a hosszú hétvégéről
Szórakozás
Az Erő legyen veled! Ezért ünnepeljük ma a Star Wars napot
Külföld
Putyin parádéja technika nélkül: A „műveleti helyzet” átírta a május 9-i forgatókönyvet
Kultúra
2026. május 24.
Mága Zoltán pályázatában szereplő zenészek nagy része nem tudott a nevük feltüntetéséről
Kultúra
2026. május 22.
Uniós szintű szabályozás jön a kutyák és macskák védelmére – kötelező lesz a regisztráció
Kultúra
2026. május 18.
Megduplázta a kikiáltási árat a Vaszary-festmény – rekordösszegek a tavaszi aukción
Szórakozás
Karácsonyi filmmel tér vissza Herendi Gábor - Főszerepben Csányi Sándor és Lovas Rozi
Belföld
A Mediaworks felfüggesztette a Metropol kiadását – az osztódobozok is eltűntek a terjesztési pontokról
Belföld
Zöld lámpát kapott a december 24-i népszavazás: Munkaszüneti nap lehet a szenteste
Kultúra
2026. május 14.
Bródy-nappal indul a Sziget: Azahriah, Presser és Szörényi is az ő életművét ünnepli
Kultúra
2026. május 14.
A Nobel-díjas visszatérése: Krasznahorkai László Szegeden töri meg a kilencéves csendet
Kultúra
2026. május 13.
Szinyei és Mednyánszky a hivatali falakon: Kiderült, mely festmények díszítették a Karmelitát
Kultúra
2026. május 12.
Kultúrharc helyett szabadság: Tarr Zoltán a kultúra elszámoltatását és újjáépítését ígéri
Kultúra
2026. május 8.
100 éves Sir David Attenborough – Egy évszázad a természet szolgálatában
Kultúra
2026. május 7.
Molnár Áron bemutatta a „Hankó-fecnit”: Így kell elszámolni 3 milliárd forintnyi közpénzzel
Kultúra
2026. május 6.
Magyar Péter Olaszországban: „Nekünk más típusú maffia ellen kellett küzdenünk”
Kultúra
2026. május 6.
Matthew Perry öröksége: Árveréssel küzdenek a függőség megbélyegzése ellen
Kultúra
2026. május 5.
Hiába tiltják a telefont az iskolákban, a vizsgaeredmények nem javulnak
Kultúra
2026. május 5.
Az NKA elutasította a Szegedi Szabadtéri Játékok 2026-os támogatási kérelmét
Kultúra
2026. május 4.
Szenzáció a sötétségben: Légkört találtak egy apró jeges égitesten a Naprendszer peremén
Kultúra
2026. május 4.
Artisjus-díjak 2026: Rúzsa Magdi, Co Lee és László Attila is az év kitüntetettjei között
Kultúra
2026. május 4.
Érettségi 2026: Eltűnt az érvelés, irodalmi kérdéssorral bővült az első feladatlap
Kultúra
2026. április 30.
„Minden vészvillogó pirosan villog” – Drámai jégveszteség és rekordmeleg vizek Európában
Kultúra
2026. április 29.
Sodró Eliza és Martinkovics Máté nyerte el idén a Janikovszky Éva-díjat
Kultúra
2026. április 28.
Vége a „leblokkolás” büntetlenségének? Szigorú uniós fellépést sürgetnek a nemi erőszak ellen
Kultúra
2026. április 28.
Kilencvennyolc éves korában elhunyt Edith Eva Eger világhírű pszichológus és író
Kultúra
2026. április 27.
Megállíthatatlan a magyar kutató: idén már a 23. díszdoktori címét veheti át Karikó Katalin
Kultúra
2026. április 27.
Kormányközeli előadók kaptak milliárdokat egy rejtélyes pályázaton
Kultúra
2026. április 26.