Till Attila több mint húsz éve az ország egyik legsikeresebb műsorvezetője, aki számtalan különböző produkcióban bebizonyította már tehetségét. Néhány éve pedig az is kiderült róla, hogy a filmkészítéshez is ért – írta a Blikk.
A műsorvezető több mozifilmben is közreműködött már, 2016-ban pedig bemutatták első saját nagyjátékfilmjét Tiszta szívvel címmel, amely hatalmas sikert aratott. Annak a produkciónak ő volt a forgatókönyvírója, valamint a rendezője is.
Tilla nagyon élvezte a munkát, és régóta ábrándozott arról, hogy ismét filmezhessen. Úgy tűnik, ez álma most valóra vált, mert mint kiderült, a napokban belekezdett egy új produkcióba. „Elkezdtünk egy nagyjátékfilmet forgatni! Ilyet is rég csináltunk! Nagyon élvezzük!” – jelentette be közösségi oldalán az örömhírt a műsorvezető.