Több színház is spórolásra kényszerül a megemelkedett rezsiköltségek miatt. Az index.hu kiderítette, hogy van olyan, amelyik hétköznap nem fűti majd az épületet, ezért hétvégente tartanak csak előadásokat. Lesz, amelyik a próbák csökkentett megvilágításával, míg másik, amelyik a gázfűtést klímára cserélve próbál takarékoskodni.
A Vígszínházban a Covid-időszak kivételével fennállásának 125 éve alatt minden előadást telt házzal tartottak meg, ami most a nézőtér optimális hőmérsékletéhez előnyös lehet. Mádi Zoltán gazdasági igazgató úgy fogalmazott, hogy minél nagyobb a közönség létszáma, annál biztosabb a 24 fokos hőmérséklet biztosítása, ugyanis méréseik szerint telt háznál plusz két fokkal emelkedett a hőmérséklet.
Az ATV-nek elárulta, a rezsicsökkentés érdekében nekik is takarékossági intézkedéseket kellett hozniuk, ugyanis nyolcszorosára emelkedett az energiaköltségük. A kazánt ezért cserélték le, az ablakokat pedig leszigetelték, a próbák pedig minimális, úgynevezett munkafény mellett zajlanak.
A Centrál Színházban négyszeresére emelkedtek a rezsiköltségek. Azt tervezik, hogy a nagytermet felfűtő gázkazánt klímára cserélik le, ez azonban elmondásuk alapján tízmilliókba kerülhet. Puskás Tamás, a teátrum igazgatója elmondta, körülbelül 70 millió forintos gondot okoz ez erre az évre, ami például a nézőtér felújításának az 50 millióját megeszi.
A József Attila Színháznál is egyértelművé vált az első emelt összegű energiaszámlájuk kézhezvétele után, hogy kénytelenek lesznek takarékoskodni. Nemcsák Károly igazgató elárulta, hogy átnézték a novemberi és a decemberi repertoárt, majd úgy döntöttek, hogy csak a nagyobb forgalmú hétvégi napokon tartanak előadást, az új bemutatókat is ezekre az időpontokra időzítik.