A Grammy-díjas amerikai művész hamarosan megjelenő tizenegyedik stúdióalbumának dalaival és ikonikus slágereivel tér vissza Európába. A budapesti Akvárium Klubban a The California Jet Club formációval, vagyis Tamir Barzilay dobossal, Billy Wes billentyűssel és Alex Kyhn basszusgitárossal lép a közönség elé - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, az amerikai Macy Gray az utóbbi évtizedek egyik legizgalmasabb soul és R&B énekesnője, akinek jellegzetes, reszelős énekhangja szinte a védjegyévé vált. Első albuma, az 1999-es On How Life Is világszerte óriási sikert lett. Legismertebb dala, az I Try több országban is vezette a rádiós listákat, majd Grammy-díjat is hozott az énekesnőnek.
Az azóta eltelt időben tíz stúdióalbum, négy további Grammy-jelölés, Los Angelesben alapított saját zeneiskola, valamint számos együttműködés jellemzi Macy Gray karrierjét - idézik fel a közleményben.
Mint kiemelik, az énekesnő többek között dolgozott a The Black Eyed Peas-szel, Santanával, Fatboy Slimmel, Zuccheróval és Marcus Millerrel is. Macy Gray szerepelt többek között a Training Day című filmben, a Pókemberben és a Scary Movie 3-ban is.
Olvasási idő: 1 perc
Budapesten koncertezik Macy Gray
Kultúra
2026. június 12.
Újraindul az Erasmus a magyar egyetemeknek, de a tömeges csúszásoktól félve itthon maradhatnak a diákok
Kultúra
2026. június 11.
Lengyel Tamás nyílt levélben kérte számon Kálomista Gábort korábbi színházi ügyek miatt
Kultúra
2026. június 10.
Kiderült, melyek a világ legbiztonságosabb országai 2026-ban – Izland továbbra is letaszíthatatlan a trónról
Kultúra
2026. június 2.
Államtitkári kinevezés után is játszik Nagy Ervin, de csak egy darabban
Kultúra
2026. június 2.
Új részletek az Eszenyi-ügyről: Hevér Gábor szerint fizikai és verbális bántalmazás is történt
Kultúra
2026. június 1.
Új klímapolitikai stratégiát sürget Brüsszel a lassú nemzetközi tárgyalások miatt
Kultúra
2026. június 1.
Hivatalos: Feloldotta Brüsszel a tiltást, a magyar egyetemisták visszatérhetnek az Erasmus-programba
Belföld
Pünkösdkor két napig zárva tartanak a boltok – mit kell tudni a hosszú hétvégéről
Szórakozás
Az Erő legyen veled! Ezért ünnepeljük ma a Star Wars napot
Külföld
Putyin parádéja technika nélkül: A „műveleti helyzet” átírta a május 9-i forgatókönyvet
Kultúra
2026. május 24.
Mága Zoltán pályázatában szereplő zenészek nagy része nem tudott a nevük feltüntetéséről
Kultúra
2026. május 22.
Uniós szintű szabályozás jön a kutyák és macskák védelmére – kötelező lesz a regisztráció
Kultúra
2026. május 18.
Megduplázta a kikiáltási árat a Vaszary-festmény – rekordösszegek a tavaszi aukción
Szórakozás
Karácsonyi filmmel tér vissza Herendi Gábor - Főszerepben Csányi Sándor és Lovas Rozi
Belföld
A Mediaworks felfüggesztette a Metropol kiadását – az osztódobozok is eltűntek a terjesztési pontokról
Belföld
Zöld lámpát kapott a december 24-i népszavazás: Munkaszüneti nap lehet a szenteste
Kultúra
2026. május 14.
Bródy-nappal indul a Sziget: Azahriah, Presser és Szörényi is az ő életművét ünnepli
Kultúra
2026. május 14.
A Nobel-díjas visszatérése: Krasznahorkai László Szegeden töri meg a kilencéves csendet
Kultúra
2026. május 13.
Szinyei és Mednyánszky a hivatali falakon: Kiderült, mely festmények díszítették a Karmelitát
Kultúra
2026. május 12.
Kultúrharc helyett szabadság: Tarr Zoltán a kultúra elszámoltatását és újjáépítését ígéri
Kultúra
2026. május 8.
100 éves Sir David Attenborough – Egy évszázad a természet szolgálatában
Kultúra
2026. május 7.
Molnár Áron bemutatta a „Hankó-fecnit”: Így kell elszámolni 3 milliárd forintnyi közpénzzel
Kultúra
2026. május 6.
Magyar Péter Olaszországban: „Nekünk más típusú maffia ellen kellett küzdenünk”
Kultúra
2026. május 6.
Matthew Perry öröksége: Árveréssel küzdenek a függőség megbélyegzése ellen
Kultúra
2026. május 5.
Hiába tiltják a telefont az iskolákban, a vizsgaeredmények nem javulnak
Kultúra
2026. május 5.
Az NKA elutasította a Szegedi Szabadtéri Játékok 2026-os támogatási kérelmét
Kultúra
2026. május 4.
Szenzáció a sötétségben: Légkört találtak egy apró jeges égitesten a Naprendszer peremén
Kultúra
2026. május 4.
Artisjus-díjak 2026: Rúzsa Magdi, Co Lee és László Attila is az év kitüntetettjei között
Kultúra
2026. május 4.
Érettségi 2026: Eltűnt az érvelés, irodalmi kérdéssorral bővült az első feladatlap
Kultúra
2026. április 30.
„Minden vészvillogó pirosan villog” – Drámai jégveszteség és rekordmeleg vizek Európában
Kultúra
2026. április 29.
Sodró Eliza és Martinkovics Máté nyerte el idén a Janikovszky Éva-díjat
Kultúra
2026. április 28.
Vége a „leblokkolás” büntetlenségének? Szigorú uniós fellépést sürgetnek a nemi erőszak ellen
Kultúra
2026. április 28.
Kilencvennyolc éves korában elhunyt Edith Eva Eger világhírű pszichológus és író
Kultúra
2026. április 27.
Megállíthatatlan a magyar kutató: idén már a 23. díszdoktori címét veheti át Karikó Katalin
Kultúra
2026. április 27.
Kormányközeli előadók kaptak milliárdokat egy rejtélyes pályázaton
Kultúra
2026. április 26.