Balázsovits Lajost választották a nemzet színészének kollégái a néhány hete elhunyt Haumann Péter helyére. Szerda délelőtt hagyományosan a Nemzeti Színházban gyűltek össze tanácskozni a nemzet színészei, és Balázsovits Lajos Balázs Béla-díjas színművészt, színházi rendezőt és színiigazgatót, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját választották.
A nemzet színészei közül ott volt Almási Éva, Bodrogi Gyula, Cserhalmi György, Lehoczky Zsuzsa, Molnár Piroska, Szacsvay László és Tordy Géza. Csomós Mari, Jordán Tamás, Király Levente és Máthé Erzsi személyesen nem tudott jelen lenni, ezért ők telefonon kapcsolódtak be a választásba.
A Nemzet Színésze és a Nemzet Színésznője címet a nemzeti színjátszás élő művészei közül azok kaphatják meg, akik betöltötték 62. életévüket; negyven évet a színészi pályán vagy legalább húsz évadot - évadonként legalább egy szerepben - a Nemzeti Színház színpadán töltöttek. A címet első ízben 2000-ben adták át, legfeljebb tizenketten viselhetik, akik életük végéig havonta nettó 630 ezer forint juttatásban részesülnek.