414.18 Ft

398.63 Ft

Támogatás

Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Kultúra

96 éves korában elhunyt Delia Fiallo, Az árva angyal írója

10perc.hu
2021. 06. 30.
96 éves korában elhunyt Delia Fiallo, Az árva angyal írója

Fiallo, akit a latin-amerikai teleregény anyjaként tiszteltek, kedden hunyt el a floridai Coral Gablesben, öt nappal 97. születésnapja előtt.

Hirdetés

Fiallo 43 teleregényt írt, a műfaj legünnepeltebb szerzői közé tartozott. Világszerte több mint 80 adaptáció készült romantikus regényeiből.

Legismertebb művei között szerepel a Kassandra, a Cristal, a Leonela, az Esmeralda, a Megkövült szívek és Az árva angyal.

1924-ben született Kubában, filozófiát és irodalmat hallgatott az egyetemen, 1949-ben kezdett el a rádió számára írni, majd áttért a televíziós regényekre.

1966-ban hagyta el Kubát, és Miamiban folytatta írói pályafutását. 1985-ben ott született Cristal című teleregénye. Rövid ideig Venezuelában is élt, hogy felügyelje a műveiből ott készülő produkciókat.

2011-ben megkapta a Teleregények istennője-díjat az ágazat tiszteletére összehívott gyűlésén -számolt be a Variety.com.

Főkép forrása:
IZAURA TV

További cikkek