Éppen 63 esztendeje történt, amikor az ország nagy része még aludt. 1958. június 16-án, egy hétfői hajnalon kivégzésre készültek a gyűjtőfogházban. A három elítélt ekkorra már elbúcsúzott mindenkitől, akit e világon hagy. Hajnali öt órakor a Kozma utcai börtönben a vesztőhelyre vezették őket, és felolvasták halálos ítéletüket.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc miniszterelnöke, honvédelmi minisztere és a november 4-e utáni ellenállás vezetője emelt fővel állt hóhérai elé. A jegyzőkönyv szerint 5 óra 9 perckor elsőként Nagy Imrén hajtották végre a halálos ítéletet, majd Maléter Pál és Gimes Miklós következett. A kivégzésnél jelen lévő orvosok egybehangzó jelentése alapján Nagy Imre esetében 5 óra 16 perckor, Maléter Pálnál 5 óra 24 perckor, Gimes Miklósnál 5 óra 28 perckor állt be a halál. Az összedrótozott, kátránypapírba tekert holttesteket arccal lefelé tették koporsóba, majd jeltelenül földelték el a börtön sétálóudvarán.
Ekkor már régen halott volt Szilágyi József – akinek ügyét külön tárgyalták, és 1958. április 22-én halálra ítélték, két nappal később végezték ki –, valamint az a Losonczy Géza, Nagy Imre államminisztere, aki a börtönben éhségsztrájkba kezdett és 1957 végén máig tisztázatlan körülmények között veszítette életét.
Mi vezetett mindehhez? Miért kellett halálba küldeni őket? Vélhetően azért, mert a kormányfői tisztségéről lemondani nem hajlandó Nagy Imre nem egyezkedett az új rendszerrel. Mint az később kiderült, a Nagy Imre és társai ellen folytatott koncepciós pert a Szovjetunió vezetője, Nyikita Hruscsov kérte a kádári vezetéstől.
Magáról a perről az 1957 márciusában, Moszkvában rendezett szovjet–magyar csúcstalálkozón döntöttek. Nem véletlen, hogy 1957. április 9-én kiadott párthatározatban már rendelkeztek Nagy Imréék letartóztatásáról, amely április 14-én meg is történt a romániai Snagovban, ahol addig házi őrizetben voltak.
A per utolsó napján, június 15-én, vasárnap került sor az ítélet kihirdetésére és indoklására Fotó: Fortepan
A vádlottak szigorúan elkülönítve, börtönben várták sorsukat. Őszig összeálltak a vádpontok, amelyeket Biszku Béla, a Kádár-kormány belügyminisztere hagyatott jóvá a moszkvai pártvezetőkkel. Kiderült, ekkor még Donáth Ferenc is a halálra ítélendők között szerepelt, míg Maléter Pál volt honvédelmi minisztert – akit szovjet fogságából 1957 áprilisában hoztak Budapestre – külön katonai perben szándékoztak elítélni. Végül az a döntés született, hogy Malétert is a Nagy Imre-perben ítéljék halálra.
A vádpontok a következők voltak: a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése, hazaárulás, a szocialista államrenddel szembeni fellépés, ellenséges politikai csoportosulás létrehozása.
A per – mai értelmezésben – hemzsegett a törvénytelenségektől. A vádlottak a vizsgálati szakaszban nem konzultálhattak ügyvédeikkel; Nagy Imre kivételével nem hallhatták egymás vallomásait; tanúkat csak a vád hozhatott a perbe; valamint június 14-én, a pénteki tárgyalási napon a bíró elutasította a vádlottak bizonyítási indítványait. Az egész bírósági szakaszban kínosan ügyeltek rá, hogy az MSZMP akkori első titkárának, Kádár Jánosnak a szerepéről szó ne essék – mivel egy ideig ő is a forradalom ügye mellett állt…
A per utolsó napján, június 15-én, vasárnap került sor az ítélet kihirdetésére és indoklására. A Legfelsőbb Bíróság Vida Ferenc vezette Népbírósági Tanácsa Nagy Imrét halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Donáth Ferencet, az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának volt tagját 12 évi börtönre, Gimes Miklós újságírót halálra, Tildy Zoltán volt köztársasági elnököt, a Nagy Imre kormány államminiszterét 6 évi börtönre, Maléter Pál honvédelmi minisztert halálra, Kopácsi Sándort, a nemzetőrség helyettes parancsnokát életfogytiglani börtönre, Jánosi Ferencet 8 évi, Vásárhelyi Miklóst, a kormány sajtófőnökét 5 évi börtönre ítélték.
Soha ne feledjük az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjait Fotó: wikipedia
Nagy Imre nem kért kegyelmet, hanem jelképesen a magyar néphez és a nemzetközi munkásosztályhoz fellebbezett. Gimes Miklós és Maléter Pál reménykedett a kegyelemben, de „bírói ítélet az enyhítő körülmények figyelembe vétele ellenére is csak halálbüntetés kiszabása lehet” – mondta akkor Vida Ferenc bíró.
A halálra ítélteket azonnal átszállították a Kozma utcai börtönbe, hogy ott várják be a kegyelmi tanács határozatát, amely a késő esti órákban egyhangúlag elutasította a kegyelmi kérvényeket. A határozatot 23 óra tájban hirdették ki Nagy Imrének, Maléter Pálnak és Gimes Miklósnak, ekkor közölték velük, csupán néhány órájuk van hátra, kivégzésüket másnap hajnalban végrehajtják.
A Budapesti Gyűjtőfogház udvarán elkapart koporsókat 1961. február 24-én a legnagyobb titokban szállították át a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájába, ahol ugyanúgy jeltelen sírba tették, mint a forradalom és szabadságharc más kivégzett mártírjaiét. A holttestek egészen a kommunista rezsim bukásának előestéjéig, 1989-ig, az ünnepélyes újratemetésig ott pihentek.
A teljes cikket a hang.hu portálon elolvashatja.
