Két nap alatt több fantasztikus üzletet csinált a Virág Judit Galéria az árverésein. Amíg az első nap a kortársművészet alkotásai közül 55 millió forintért vettek meg egy Keserű Ilona képet – erről itt írtunk –, addig a második napon a klasszikus művekre lehetett licitálni.
A 157 tételt felsorakoztató aukción mások mellett Rippl-Rónai József, Bortnyik Sándor, Munkácsy Mihály, Koszta József, Gulácsy Lajos, Kádár Béla, Kisfaludi Strobl Zsigmond, Tihanyi János Lajos, Derkovits Gyula és Ország Lili munkáira licitálhattak az érdeklődők online, telefonon vagy vételi megbízás útján, valamint személyesen is a Budapest Kongresszusi Központban.
Természetesen, most sem maradhatott el a csúcs, hiszen a 100 millió forintos kikiáltási árról induló Rippl-Rónai József Piacsek bácsi a Niklay lányokkal című festménye kétszázhúsz millió forintért került új tulajdonoshoz. Hasonló áremelkedést láthattunk Bortnyik Sándor Géplovag című alkotása esetében, melyet 80 milliós kikiáltási ár után 150 millió forintért szerzett meg egy gyűjtő.