A június 18-20. között második alkalommal megrendezésre kerülő IpolyFeszt száznál is több programmal várja a rendezvényre érkezőket. Június 19-én, Szobon a 2016-ban alapított Follow The Flow élőbulija zárja a napot egy hatalmas ingyenes bulival. Molnár Csaba (Fura Csé), Szakács Gergő és Vincze Gergely (BLR) alkotta trió 2018-ban a Nem tudja senki című daluk által robbant be a köztudatba – már 60 millió felett jár a dal letöltésének a száma a YouTube portálon –, majd jött a Maradok távol című slágerük, amely meghozta számukra végleg az ismertséget.
„A csapatnak ez lesz az első bulija a korlátozások bevezetése óta, így nagyon fontos lesz az IpolyFeszt a számunkra. Nem túlzás, ha azt mondom, a teljes csapat be van már sózva” – árulta el a dunakanyarregio.hu kérdésére Tóth Gergő, a Follow The Flow menedzsere, aki hozzátette, a zenekar már teljes erővel próbál a nagy visszatérésre.
Természetesen a fent említett nagy slágerek alkotják az alapját a szobi koncertnek, de olyan új dalok is helyet kapnak a repertoárban, mint a nemrég megjelent Régi mese és a Matek, valamint a múlt pénteken, a Petőfi rádió reggeli műsorában bemutatkozó Világom című dal.