Több hónapos szünet után igazi csemegével várják az operett szerelmeseit Gödöllőn, ahol nyáron a Sissi, a magyar királyné (Erzsébet) darabját mutatja be a Monarchia Operett. A produkciót ezután több város szabadtéri színpadán is meg lehet tekinteni, többek között augusztus 15-én, Budapesten a Városmajori Szabadtéri Színpadon is láthatja majd a nagyközönség.
Az előadásban olyan neves színészek lépnek fel, mint Denk Viktória, Szendy Szilvia, Peller Károly és Oszvald Marika. Utóbbi a 10perc.hu kérdésére elmondta, hogy már egy hónapja próbálnak, ami most azért is különösen nagy öröm a számára, hiszen a pandémia miatt igen hosszú ideig szinte bezárva élt az otthonába, és nagyon hiányzik már neki a színház és a közönség. Ráadásul Gödöllőn imád lenni, ugyanis a nyaralója ebben a városban van, ahol hosszú hónapokat szokott tölteni.
„A Huszka-operettekhez mindig is jó emlékek fűznek, például a Mária főhadnagyban is szívesen játszottam, hiszen hasonlóan kellemes jó hangulatú történelmi darab, mint amire most készülünk. Ezúttal sikerült a Sissit, úgymond jól leporolni, és a mai fiatalok számára is érthetővé tenni. A történet ugye mindenki számára ismert, gróf Andrássy Gyula, az Osztrák-Magyar Monarchia későbbi külügyminisztere és Erzsébet királyné (Sissi) beteljesületlen szerelméről szól” – fogalmazott a hazai operettélet egyik legnagyobb élő legendája, aki hozzátette – „Nagyon jó szerepet kaptam ebben a produkcióban, hiszen Waldeck grófnő figurája úgymond rám van írva, szinte „pofon csap.”
Oszvald Marikára a nyáron egyébként sok feladat vár, hiszen négy darabban is játszik. Az egyik a Hegedűs a háztetőn lesz, majd a Veszprémi Petőfi Színházban, a Hárman a padon című darabban láthatják Szilágyi Tibor és Bálint András partnereként. Ugyancsak izgalmasnak ígérkezik Fodor Zsóka színésznővel egy kétszemélyes előadás július közepén.