Hatvanadik évadát kezdte meg 2020 szeptemberében a Pécsi Balett. Az emlékezetes jubileumot nagyszabású gálaesttel ünnepli meg tavasszal a Pécsi Balett. A fidelio.hu szerint az est során felidézik az elmúlt évtizedek legnagyobb sikereit, alkotóit, újra színpadra kerül Az iszonyat balladája – ezúttal új koreográfiával, Zachár Lóránd táncaival – és a közönség először láthatja majd a Pécsi Balettről szóló Több, mint balett című filmet, amit a Filming in Pécs csapata készített a társulat felkérésére.
Az ünnepségsorozat ezzel nem ér véget, egy jubileumi kiadvány megjelenése mellett a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében új bemutatóra is készül a társulat: a Vasarely a Müpa szervezésében valósul meg. A csapat a következő évadra is gondol, ősszel Vincze Balázs rendezésében az Ádám és Éva debütál a 15. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón. Külön elismerés, hogy a társulat által szervezett Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót ismét jelölték az év eseményének járó Made in Pécs-díjra.