Martha Stewart bocsánatot kért, miután halloweenkor hajléktalannak öltözve tett közzé magáról egy fotót, amely miatt sokan bírálták a közösségi médiában. A 85 éves médiaszemélyiség első nyilatkozatában még csak megmagyarázta a jelmezt, órákkal később azonban az Instagramon elismerte, hogy hibázott.
A Guardian beszámolója szerint Stewart október 31-én osztotta meg a képet az Instagramon. A fotón kosszal bekent arccal, szakadt farmerben és sapkában látható, a kezében tartott táblán pedig ez állt: „I AM HUNGRY HELP ME!!” (Éhes vagyok, segítsetek!). A poszt képaláírása és a lapozható galéria két fotója Stewart gyertyakollekcióját is reklámozta. A becslések szerint mintegy 400 millió dolláros vagyonnal rendelkező üzletasszony bejegyzése alatt azonnal megjelentek a bíráló kommentek. „Miért gondolod, hogy az út szélén haldokló szegények jelmeznek valók?” – kérdezte egy hozzászóló. Egy másik arra figyelmeztette, hogy érezzen rá a hangulatra, mert az emberek nehéz helyzetben vannak.
Az első nyilatkozatból még hiányzott a bocsánatkérés
Vasárnap Stewart több médiumnak, köztük a Page Six-nek és a People magazinnak is eljuttatott egy nyilatkozatot. Ebben azt állította, hogy a jelmezzel a hajléktalanság súlyos problémájára akarta felhívni a figyelmet, és elkeseríti, hogy ezzel embereket bántott meg. Felidézte, hogy évtizedek óta tanítja másoknak, hogyan ünnepeljék a halloweent receptekkel, kézműves ötletekkel és vendéglátási tippekkel. „A hajléktalanság továbbra is Amerika egyik legnagyobb kihívása és folyamatos válsága, ami nagyon fontos számomra, és jelentős időt és energiát fordítottam olyan jótékonysági szervezetek támogatására, amelyek ez ellen a tartós társadalmi járvány ellen küzdenek. Elkötelezett vagyok amellett, hogy továbbra is változást érjek el” – közölte.
Néhány órával később Stewart egy második nyilatkozatot is közzétett az Instagramon, és ebben már bocsánatot kért.
„Nehéz beismerni, amikor az ember nagyon elszúrt valamit. A korábbi nyilatkozatom nem ment elég messzire. Tudom, hogy sokan küzdenek anyagi nehézségekkel. Egy ilyen jelmezt viselni érzéketlen volt és nem vicces. Nagyon sajnálom.” – írta Martha Stewart.
A kommentelők egy része ezután is kritikus maradt. Egyikük azt írta, kíváncsi lenne, mennyit keresnek évente azok, akik rábólintottak az ötletre. Egy másik hozzászóló azt kérdezte, hogyan lehet, hogy Stewart PR-csapatából senki sem szólt neki, hogy ez nem jó ötlet.
A hivatalos adatok szerint az Egyesült Államokban legalább 770 ezer ember él hajléktalanként. Amióta a legfelsőbb bíróság 2024-ben alkotmányosnak minősítette a közterületen alvást vagy tartózkodást büntető törvényeket, több száz ilyen jogszabály született.