Donald Trump amerikai elnök régóta tervezett katonai parádéját végül megrendezték Washingtonban, annak ellenére, hogy több ezer tüntető vonult utcára az Egyesült Államok-szerte, tiltakozva az elnök politikája és döntései ellen. A díszszemlével az amerikai hadsereg 250. évfordulóját ünnepelték, de a látványos eseményt politikai feszültségek és erőszakos cselekmények is beárnyékolták.
A Reuters szerint már a parádé előtt több százezren tüntettek New Yorktól Los Angelesig. A demonstrációk legfőbb üzenete a „No Kings” jelszó volt, ami azt hangsúlyozta: senki sem állhat a törvény felett – sem elnök, sem katonai vezető.
A legsúlyosabb incidens Minnesotában történt, ahol egy fegyveres támadó meggyilkolt egy demokrata képviselőt és megsebesített egy másikat. Az elkövető szökésben van.
Trump ünnepel, miközben a város lángol
A parádét Trump 79. születésnapjára időzítették, és végül teljes pompájában vonult végig Washington belvárosán. A rendezvényen részt vett a kormány több tagja is, köztük Pete Hegseth védelmi miniszter és Marco Rubio külügyminiszter. A felvonulás az amerikai hadsereg történetét mutatta be, tankokkal, katonai járművekkel és légi bemutatóval.
Az ünnepség költségeit az amerikai hadsereg állja, 25–45 millió dollár közötti összegre becsülik. Ez magába foglalja a felszerelések mozgatását, a katonák elszállásolását és ellátását is.
A kritikák szerint a parádé inkább autoriter hatalomfitogtatás volt, különösen annak fényében, hogy Trump egyébként a szövetségi kiadások csökkentését ígérte.
„Ez nem ünnep, hanem erődemonstráció. Nem Amerika értékeit, hanem az elnök egóját szolgálja” – idézte a Reuters az egyik tüntetőt Washingtonból.
Tüntetések és erőszakos összecsapások országszerte
A nap folyamán mintegy 2000 megmozdulást szerveztek országszerte, hogy egybeessenek a katonai parádéval. A legtöbb demonstráció békés maradt, ám Los Angelesben feszültségbe és erőszakba torkollottak az események. A kijárási tilalom előtti órákban a rendőrség könnygázzal és villanógránátokkal oszlatta a tömeget, miután a tüntetők kövekkel, palackokkal és tűzijátékokkal támadtak a rendfenntartókra.
Trump korábban a Nemzeti Gárda és a tengerészgyalogság bevetését kérte a rend helyreállítására, amit Gavin Newsom, Kalifornia demokrata kormányzója élesen kritizált.