Egyre feszültebb a viszony Elon Musk és Donald Trump között, miután az egykori szövetségesek nyíltan egymásnak estek a közösségi médiában. Az X (korábban Twitter) tulajdonosa a napokban azt kérdezte követőitől:
„Eljött az ideje, hogy létrehozzunk egy új politikai pártot Amerikában, amely ténylegesen képviseli a társadalom középső 80 százalékát?”
A kérdésre elsöprő többség igennel felelt, ami tovább fűtötte a spekulációkat Musk politikai ambícióiról.
A feszültség alapját Trump új költségvetési törvénycsomagja adta, amit Musk „undorító förtelemnek” nevezett, majd kijelentette: nélküle Trump sosem nyert volna választást. A milliárdos azt is sugallta, hogy az Epstein-akták visszatartása mögött Trump személyes érdekei állnak.
Trump nem hagyta szó nélkül a támadásokat. Saját közösségi oldalán kilátásba helyezte, hogy:
„Megszünteti az összes állami támogatást és szerződést, amelyet Musk cégei élveznek.”
Válaszként Musk azzal fenyegetőzött, hogy visszahívja a NASA által használt SpaceX Dragon űrhajókat, amelyek nélkülözhetetlenek a Nemzetközi Űrállomás működtetésében. Egyelőre egyik fél sem tett hivatalos lépéseket, de a fenyegetések súlyos következményekkel járhatnak.
A The New York Times elemzése szerint mindkét fél komoly eszközökkel rendelkezik egymás befolyásának gyengítésére:
-
Musk: a világ leggazdagabb embereként akár több száz millió dollárt is fordíthat lejáratókampányokra, ráadásul a X algoritmusait is bevetheti Trump ellen.
-
Trump: elnökként állami szerződéseket vonhat meg, nyomozást indíthat Musk ellen, sőt Steve Bannon szerint „illegális bevándorlóként” akár deportálni is lehetne a vállalkozót.
Bannon vádjai kiterjednek Musk állítólagos kábítószerfogyasztására is, amely szerinte amerikai törvényeket sért.
Is it time to create a new political party in America that actually represents the 80% in the middle?
— Elon Musk (@elonmusk) June 5, 2025