Szombaton 10 órakor kezdődik Ferenc pápa temetési szertartása a vatikáni Szent Péter téren. A gyászmisét Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégium dékánja celebrálja.
Ferenc pápa életében is a szerénységet és az egyszerűséget képviselte, és ezt kívánta temetése során is megőrizni. A hagyományos háromkoporsós temetkezés helyett egyetlen, cinkkel bélelt fa koporsót választott.
Végső nyughelye a Santa Maria Maggiore-bazilikában lesz
A gyászmisét követően a pápa koporsóját körmenetben szállítják át a római Santa Maria Maggiore-bazilikába, ahol végső nyugalomra helyezik. Ez a bazilika különösen fontos volt Ferenc pápa számára, gyakran imádkozott itt, különösen külföldi útjai előtt és után.
A temetésen számos nemzetközi vezető vesz részt, köztük Donald Trump amerikai elnök, Emmanuel Macron francia elnök, Vilmos herceg, valamint Orbán Viktor magyar miniszterelnök. A Vatikán mintegy 200 ezer látogatót vár a gyászmisére. Magyarországról a TV2, a Duna TV, a Duna World és a Kossuth Rádió élőben közvetíti az eseményt.