A ljubljanai kerületi bíróság nem jogerősen szabadságvesztésre ítélt négy szlovén állampolgárt, mert részt vettek egy e-mailes csalásban, amellyel 336 ezer eurót csaltak ki a BBC brit közszolgálati műsorszolgáltatótól 2019-ben - jelentette a helyi média csütörtökön.
A börtönbüntetések három év két hónaptól egy évig, míg a csalásban és pénzmosásban való részvételért kiszabott pénzbírságok 3500 eurótól 1000 euróig terjednek. Emellett mind a négy vádlottnak - három férfinak és egy nőnek - szolidaritási hozzájárulást kell fizetniük a BBC-nek 236 ezer euró értékben, valamint a jogtalanul megszerzett és még vissza nem fizetett összegeket is vissza kell utalniuk a brit műsorszolgáltatónak.
Az elítélt szlovén állampolgárok 2019-ben segítettek ismeretlen elkövetőknek a csalás végrehajtásában.
A BBC a pénzt az Egyesült Arab Emírségekben működő Channel 2 vállalatnak akarta átutalni, hogy megvásárolja a 2019-es krikett-világbajnokság közvetítési jogát, de részben a műsorszolgáltató egyik alkalmazottjának figyelmetlensége miatt a pénz egy olyan számlára került, amelyet az egyik elítélt nyitott Szlovéniában. Az összeget később átváltották euróra, majd a másik szlovén vádlott számlájára utalták. A harmadik vádlott kezelte a számlákat, míg a negyedik a nemzetközi tranzakciókat koordinálta.
A csalást vélhetően Nigériában szervezték meg, ahová az eltulajdonított összeg egy részét is folyósították. Egy nigériai gyanúsítottat elfogtak, de az Afrikában folyó büntetőeljárásról nincs információ. Az egyik szlovén elítélt megpróbálta felvenni a pénz fennmaradó részét, de a bankját már értesítették a gyanús tranzakciókról, és zárolták a számláját. A mintegy 77 ezer eurót végül visszautalták a BBC-nek.
Egy ötödik szlovén vádlottat felmentettek, mert az ügyészség nem tudta bizonyítani, hogy részt vett a csalásban. Az öt vádlott közül ő volt az egyetlen, akit korábban egy hasonló bűncselekmény miatt jogerősen már elítéltek - írta a lap.