Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Külföld

Macron szerint a krasznogorszki terrortámadást végrehajtó csoport Franciaországban is próbálkozott

10perc/MTI
2024. 03. 25.
Macron szerint a krasznogorszki terrortámadást végrehajtó csoport Franciaországban is próbálkozott

A francia államfő nyilatkozott, miután a kormány a terrorkészültséget a legmagasabb szintre emelte az országban.

Franciaországban az elmúlt hónapokban több merényletkísérlettel is próbálkozott az Iszlám Állam dzsihadista csoportnak az az ága, amely az orosz főváros melletti Krasznogorszkban végrehajtotta a 137 halálos áldozatot követelő merényletet - jelentette ki hétfőn Emmanuel Macron államfő néhány órával azután, hogy a kormány legmagasabb szintre emelte a terrorkészültséget.

"Óvakodnunk kell az ügy mindenfajta politikai felhasználásától vagy félretájékoztatástól, inkább szigorúnak és hatékonynak kell lennünk. Ebben a szellemben haladunk előre, és remélem, hogy Oroszország is ezt teszi" - tette hozzá a francia elnök, amikor megérkezett az egyik tengerentúli francia megyébe, Guyanára.

"Cinikus és kontraproduktív lenne magára Oroszországra és állampolgárainak biztonságára nézve is ezt a helyzetet megpróbálni Ukrajna ellen fordítani" - hangsúlyozta Emmanuel Macron újságírók előtt.

A péntek este négy fegyveres által a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központnál végrehajtott mészárlásnak 137 halálos áldozata van, a nyilvántartott sebesültek száma 182. A merénylet elkövetőjeként még péntek éjjel az Iszlám Állam jelentkezett. A francia sajtóban megszólaló szakértők szerint a terrorszervezet afgán ága, az Iszlám Állam Horászán hajthatta végre a támadást. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) viszont azt közölte, hogy a támadóknak ukrajnai kapcsolatai voltak, és oda akartak menekülni, amikor elfogták őket, s Vlagyimir Putyin orosz elnök is Ukrajna felelősségéről beszélt. Kijev azonban visszautasította, hogy köze lenne a krasznogorszki terrortámadáshoz.

Emmanuel Macron elmondta: a francia hírszerző szolgálatok úgy vélik, hogy Iszlám Állam Horászán "rendelte meg és hajtotta végre a támadást". A francia elnöki hivatalban a védelmi tanács vasárnap esti ülésén a kormány megállapította, hogy "ez a bizonyos csoport, amely, úgy tűnik, érintett ebben a támadásban, többször is kísérletet hajtott végre a mi hazánkban is. És így, tekintettel annak következményeire és szándékaira, elővigyázatosságból, de hiteles és biztos elemek alapján a kormány úgy döntött, hogy a terrorkészültség a legmagasabb szintre emelkedik."

A biztonsági készültséget januárban csökkentették másodfokúra a legmagasabb szintről, amelyet azután hirdetett ki a kormány, hogy október 13-án egy dzsihadista megölte volt tanárát az észak-franciaországi Arras egyik gimnáziumában.

Emmanuel Macron megerősítette, hogy Franciaország "fokozott együttműködést ajánlott fel az orosz szolgálatoknak, valamint a térségbeli partnereinknek, tekintettel a szolgálataink birtokában lévő információkra és azokra az elemekre, amelyek hasznosak lehetnek az oroszok számára".

Arra a kérdésre, hogy közvetlenül is megvitatná-e ezt orosz kollégájával, a francia elnök elmondta: a kapcsolatfelvétel "kezdetben technikai és miniszteri szinten" történne. "Meglátjuk, hogyan alakul a helyzet, és hogy az elkövetkező napok vagy hetek indokolják-e ezt." 

Főkép forrása:
Voice of Europe (Twitter)

További cikkek