2026. Július 3.

353.10 Ft

312.29 Ft

Támogatás
friss

Kapitány István bejelentette az 500 milliárdos energetikai pályázatot

10perc.hu

Kiemelt kategóriák

Belföld Gazdaság Külföld Kultúra Sport Tech Életmód Autó

További kategóriák

Szórakozás
Külföld

Olvasási idő: 5 perc

Meghalt Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus

Meghalt Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus
Alekszej Navalnij 47 éves volt.

A közlemény szerint a 47 éves Navalnij pénteken séta után rosszul lett, és gyakorlatilag azonnal eszméletét vesztette a Harp településen lévő 3. számú büntetőtelepen, a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben. Haladéktalanul egészségügyi alkalmazottak érkeztek az őrizeteshez, és mentőt is hívtak hozzá.

A tájékoztatás értelmében az újraélesztési kísérletek nem jártak sikerrel, és az orvosok megállapították a halál beálltát.

Labitangi város kórházában az Interfax hírügynökségnek elmondták, hogy a mentő hét perc alatt érkezett meg Harpba, és két perc alatt jutott be a "Sarki farkas" néven emlegetett büntetőtelepre. A mentősök folytatták a börtön személyzete által elkezdett újraélesztési kísérleteket, és félórán át küzdöttek a páciens életéért.

Vizsgálat indult annak megállapítására, hogy mi volt Navalnij halálának oka

A FSZIN a központi hivatal operatív, biztonsági és egészségügyi osztályának szakértőiből álló bizottságot küldött a helyszínre. A történteket a Nyomozó Bizottság (SZK) is vizsgálja.

Az állami RT médiaügynökség jól értesült forrásra hivatkozva azt írta, hogy a halált egy leszakadt vérrög okozta. A büntetés-végrehajtási intézményeket látogató jamali társadalmi megfigyelő bizottság szerint Navalnijnak nem voltak egészségügyi panaszai, és a hozzátartozóihoz sem érkezett ilyen értelmű kérelem.

Lenyid Szolovjov, Navalnij ügyvédje a Rigában szerkesztett, ellenzéki Novaja Gazetának elmondta, hogy a család azt kérte, ne kommentálják a történteket, és hogy megpróbálja tisztázni, mi történt. Jogi képviselő utoljára szerdán járt az elítélt ellenzékinél.

Kira Jarmis, Navalnij sajtótitkára azt mondta, hogy a politikus ügyvédje a Jamal-Nyenyec Autonóm körzetbe repült, mert "egyelőre semmi sem erősítette meg" a FSZIN közleményét.

Julija Navalnaja, a politikus felesége a müncheni biztonsági konferencián szólalt meg

Azt mondta, ha a hír igaz, akkor Vlagyimir Putyin elnök és környezete "nagyon hamar" viselni fogja a felelősséget azért, amit Oroszországgal, a családjával és a férjével tett, és világméretű összefogást sürgetett a Moszkvában uralkodó "rezsim" ellen.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin elnököt tájékoztatták a történtekről. Azt mondta, hogy a FSZIN az előírt protokoll szerint teszi a dolgát, és nincs szükség külön intézkedésre.

Marija Zaharova külügyi szóvivő kifogásolta, hogy még a halottkémi vizsgálat sem készült el, de a Nyugat máris az ellenzéki politikus meggyilkolásával vádolta meg Moszkvát. Az orosz diplomáciai tárca "felháborító cinizmussal" vádolta az amerikai külügyminisztériumot és a Fehér Házat, amiért Oroszországot tette felelőssé Navalnij haláláért, miközben nem emelte fel szavát az ukrán börtönben megkínzott és életét vesztett, amerikai állampolgárságú Gonzalo Lira újságíró halála miatt.

Navalnij Putyin elnök politikájának bírálójaként vált világszerte ismertté

2020 augusztusában, egy szibériai út során, nyugati laboratóriumok szerint idegméreggel próbálták megölni. Külföldi gyógykezelése után, 2021 januárjában visszatért Moszkvába, ahol őrizetbe vették, majd az Yves Rocher cég pénzének elsikkasztása címén rá korábban kiszabott felfüggesztett büntetését februárban - a próbaidőre bocsátás előírásainak megsértése miatt - letöltendő szabadságvesztésre változtatták.

Később egy moszkvai bíróság, az első üggyel összevontan, kilencévi fegyházra ítélte csalás és a bíróság megsértése miatt. Navalnij az ítélet szerint Vera Akimova bírónőt sértette meg, aki Ignat Artyomenko második világháborús veterán rágalmazási perén elnökölt.

Tavaly augusztusban szélsőséges csoport létrehozása, szélsőséges tevékenység finanszírozása, szélsőségességre való felbujtás, valamint az állampolgárok jogait sértő nonprofit szervezet létrehozása címén Alekszej Navalnij újabb 19 évi fegyházat kapott.

Az elítéltet először a Vlagyimir környékén lévő pokrovi börtönben tartották fogva, ahonnan előbb egy, ugyanebben a régióban lévő, szigorított rezsimű büntetőtelepre szállították, majd onnan tavaly a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetbe helyezték át.

Alekszej Navalnij az orosz parlamenten kívüli ellenzék legismertebb alakja volt

A 2011-2012-es oroszországi hatalomellenes megmozdulások egyik fő szervezője volt, a 2013-as moszkvai polgármester-választáson pedig meglepetésre a második helyen futott be. Országos korrupcióellenes tüntetéseket kezdeményezett, több nem engedélyezett megmozdulás miatt elzárásra ítélték.

A 2018-as elnökválasztáson Navalnij megpróbált Vlagyimir Putyin kihívójaként fellépni, ám a Központi Választási Bizottság - függőben lévő büntetéseire hivatkozva - elutasította jelöltként való bejegyzését.

Oroszország bebörtönzött ellenzéki politikusa, Alekszej Navalnij január 10-én egy bírósági tárgyaláson volt látható a tévé képernyőjén:


10perc/MTI
2024. 02. 16.
Főkép forrása: Northfoto

Külföld

2026. július 3.

Váratlanul lemondott a moldovai kormányfő

Moldova
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök lemondott, utódja kinevezéséig ügyvivőként vezeti a kabinetet. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. július 3.

Magyarország is segélyt küld a venezuelai földrengés után - Több tízezer embert keresnek még

Magyarország is segélyt küld a venezuelai földrengés után - Több tízezer embert keresnek még
Földrengés
Magyar Péter
Katasztrófa
Tragédia
Venezuela
Venezuelában a kettős földrengés áldozatainak száma 2600-ra emelkedett, a hatóságok több tízezer eltűntet keresnek. Bővebben...

Külföld

2026. július 3.

Medvegyev szerint Finnország is orosz nukleáris célpont lett

Medvegyev szerint Finnország is orosz nukleáris célpont lett
Oroszország
Finnország
Dmitrij Medvegyev szerint Finnország orosz nukleáris célponttá vált, miután a finn parlament feloldotta a nukleáris fegyverek behozatali tilalmát. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. július 3.

Split korlátozná az éjszakai alkoholárusítást a nyári turistaszezonban

Split korlátozná az éjszakai alkoholárusítást a nyári turistaszezonban
Horvátország
Split önkormányzata este 9 és reggel 6 óra között tiltaná az alkoholárusítást nyáron a belvárosi rendbontások miatt. Bővebben...

Külföld

2026. július 2.

Visszavonta Magyarország a lengyel politikusok menedékjogát

Lengyelország
Magyarország visszavonta Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski politikai menedékjogát, közölte a lengyel külügyminiszter. Bővebben...

Külföld

2026. július 2.

Letartóztatták az Empire State Building tetején egymást eljegyző párost

Letartóztatták az Empire State Building tetején egymást eljegyző párost
Bűncselekmény
Egyesült Államok
Rendőrség
Oroszország
Két rooftopper felmászott az Empire State Building lezárt antennacsúcsára, ahol megtörtént a lánykérés, majd letartóztatták őket. Egy zászlót is kifeszítettek a csúcsra, melyen egy fontos üzenet szerepelt a világ népeinek. Bővebben...

Külföld

2026. július 2.

8:1-re nőtt az orosz-ukrán veszteségarány a CSIS szerint

8:1-re nőtt az orosz-ukrán veszteségarány a CSIS szerint
Ukrajna
Oroszország
Moszkva
Háború
Politika
A CSIS jelentése szerint 2026 első felében 8:1-re nőtt az orosz-ukrán katonai veszteségek aránya a drónhadviselés miatt. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. július 2.

Több mint hétórás egyeztetésen, hajnalig vitáztak a német adóreformról

Több mint hétórás egyeztetésen, hajnalig vitáztak a német adóreformról
Németország
Adó
A CDU/CSU és az SPD megállapodott a német adó-, nyugdíj- és egészségügyi reformcsomagról egy hétórás egyeztetésen. Bővebben...

Külföld

2026. július 1.

Etikai vizsgálatot sürgetnek Gianni Infantino ellen Donald Trump FIFA-békedíja miatt

Etikai vizsgálatot sürgetnek Gianni Infantino ellen Donald Trump FIFA-békedíja miatt
Donald Trump
FIFA
Ötven európai parlamenti képviselő levélben kérte a FIFA etikai bizottságát, hogy vizsgálja ki Donald Trump FIFA-békedíjának odaítélését. Bővebben...

Külföld

2026. július 1.

Mémérmékből és családi tokenekből gazdagodott tovább az amerikai elnök

Mémérmékből és családi tokenekből gazdagodott tovább az amerikai elnök
Egyesült Államok
Donald Trump
Kriptovaluta
Donald Trump legfrissebb pénzügyi bevallása szerint tavaly 1,4 milliárd dolláros bevétele származott a családjával közös kriptovaluta-vállalkozásokból. Bővebben...

Külföld

2026. július 1.

Trump nem törődik bele a bírói pofonba, új frontot nyitott az születési jogon járó állampolgárság ellen

Trump nem törődik bele a bírói pofonba, új frontot nyitott az születési jogon járó állampolgárság ellen
Egyesült Államok
Kína
Donald Trump
Fehér Ház
Bíróság
Bár a bíróság megsemmisítette Trump rendeletét, az elnök az ügyészségeken keresztül, bűnvádi eljárásokkal üldözné a születési turizmust. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. július 1.

Tovább éleződik a vita XIV. Leó pápa és J. D. Vance között

Tovább éleződik a vita XIV. Leó pápa és J. D. Vance között
Donald Trump
JD Vance
Pápa
J. D. Vance szerint aggasztó a Vatikán bevándorlással kapcsolatos álláspontja, miközben XIV. Leó pápa továbbra is bírálja a Trump-kormányzat politikáját. Bővebben...

Külföld

2026. június 30.

Elbukott Donald Trump bevándorlási rendelete, a Legfelsőbb Bíróság megvédte a születési jogon járó állampolgárságot

Elbukott Donald Trump bevándorlási rendelete, a Legfelsőbb Bíróság megvédte a születési jogon járó állampolgárságot
Egyesült Államok
Donald Trump
Törvény
Fehér Ház
Bíróság
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság 6-3 arányban hatályon kívül helyezte Donald Trump rendeletét, amely megvonta volna a születési jogon járó állampolgárságot. Bővebben...

Külföld

2026. június 30.

Zelenszkij gúnyolódik az orosz üzemanyaghiányon, Putyin elutasította a légicsapások leállítását

Zelenszkij gúnyolódik az orosz üzemanyaghiányon, Putyin elutasította a légicsapások leállítását
Ukrajna
Vlagyimir Putyin
Moszkva
Háború
Volodimir Zelenszkij
Az ukrán elnök szerint Moszkva megszállottan hajszolja a határidőket, miközben az orosz lakosság már a benzinkutakon kénytelen sorban állni. Bővebben...

Külföld

2026. június 30.

Egyházszakadástól tart XIV. Leó pápa, levelet írt a Szent X. Pius Társaságnak

Egyházszakadástól tart XIV. Leó pápa, levelet írt a Szent X. Pius Társaságnak
Pápa
Egyház
XIV. Leó pápa levelet írt a Szent X. Pius Társaságnak, és a tervezett püspökszentelések leállítására szólította fel őket. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. június 30.

Ukrán oligarcha lehetett a monacói robbantás célpontja

Franciaország
Robbanás
Csomagba rejtett bomba robbant Monacóban egy lakóháznál, három ember megsérült, a rendőrség hajtóvadászatot indított a feltételezett elkövető után. Bővebben...

Külföld

2026. június 30.

16 Gripen vadászgépet ad át Svédország Ukrajnának

16 Gripen vadászgépet ad át Svédország Ukrajnának
Ukrajna
NATO
Volodimir Zelenszkij
Svédország
Svédország 16 használt és 20 új Gripen vadászgépet ad Ukrajnának, a megállapodás az F–16-osok mellett új pillért teremt az ukrán légierőnek. Bővebben...

Külföld

2026. június 29.

Véres lövöldözés Németországban: Öt embert öltek meg egy ifjúsági központban

Véres lövöldözés Németországban: Öt embert öltek meg egy ifjúsági központban
Bűncselekmény
Rendőrség
Lövöldözés
Németország
Tragédia
Nyomozás
Öt ember életét követelte egy lövöldözés a Hamburg közeli Stade városában hétfőn. A rendőrség kora délután őrizetbe vett egy férfit, akit a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak. A helyi sajtó szerint a támadás egy ifjúsági központban történt, a hatóságok még nyomozzák a gyilkosságok indítékát. Bővebben...

Külföld

2026. június 29.

Új részletek derültek ki a bledi várnál lezuhant magyar gyerek balesetéről

Új részletek derültek ki a bledi várnál lezuhant magyar gyerek balesetéről
Baleset
A bledi vár üzemeltetője szerint a magyar gyerek nem a kijelölt turistaútvonalon, hanem egy jelöletlen ösvényen szenvedett súlyos balesetet. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. június 29.

Putyin szerint új békejavaslatok kerültek napirendre Ukrajnáról

Putyin szerint új békejavaslatok kerültek napirendre Ukrajnáról
Ukrajna
Oroszország
Vlagyimir Putyin
Vlagyimir Putyin szerint új javaslatok születtek az ukrajnai háború rendezésére, köztük a harcok négy régióra korlátozása. Bővebben...

Külföld

2026. június 28.

Már 1430 halálos áldozata van a venezuelai földrengéseknek

Már 1430 halálos áldozata van a venezuelai földrengéseknek
Földrengés
Venezuela
Már 1430 halálos áldozata van a venezuelai földrengéseknek. A mentőcsapatok tovább kutatnak a túlélők után, miközben több ezer ember maradt fedél nélkül. Bővebben...

Külföld

2026. június 28.

Feszült a helyzet: Irán amerikai célpontokat támadott

Feszült a helyzet: Irán amerikai célpontokat támadott
USA
Irán
Irán közlése szerint amerikai katonai létesítményeket támadott Kuvaitban és Bahreinben. A támadások hatása egyelőre nem ismert. Bővebben...

Külföld

2026. június 27.

London: a hőség után érkező zivatarok miatt akadozik a légi forgalom

London: a hőség után érkező zivatarok miatt akadozik a légi forgalom
Repülőtér
Vihar
London
Hőség
Zivatarok bénították meg a londoni Gatwick és Heathrow forgalmát, több mint 600 járat késett vagy törölték a viharok miatt. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. június 27.

Súlyosbodik a venezuelai földrengés katasztrófája, több mint 600 halottról számolnak be

Súlyosbodik a venezuelai földrengés katasztrófája, több mint 600 halottról számolnak be
Földrengés
Venezuela
A venezuelai földrengés halálos áldozatainak száma 600 fölé emelkedett, miközben továbbra is több ezer embert keresnek a romok alatt. Bővebben...

Külföld

2026. június 26.

Az ukrajnai dróntámadások után rendkívüli állapotot hirdettek a Krímben

Az ukrajnai dróntámadások után rendkívüli állapotot hirdettek a Krímben
Ukrajna
Oroszország
Háború
Rendkívüli állapotot hirdettek a Krímben, miután a forrás szerint az ukrán dróntámadások egyre nagyobb nyomást helyeznek az orosz utánpótlásra. Bővebben...

Külföld

2026. június 26.

Kisrepülő csapódott Peking legmagasabb felhőkarcolójába

Baleset
Egy kisrepülőgép péntek délután Peking legmagasabb épületének, a 109 emeletes CITIC Towernek ütközött – a CNN szerint a gép jelentősen eltért eredeti útvonalától. Bővebben...

Külföld

2026. június 26.

Trump: a Hormuzi-szoros nyitva marad, az USA „puszta erőből" tárgyal Iránnal

Trump: a Hormuzi-szoros nyitva marad, az USA „puszta erőből" tárgyal Iránnal
Donald Trump
Hormuzi-szoros
Donald Trump megerősítette, hogy a Hormuzi-szoros nyitva marad, miután iráni dróntámadás ért egy kereskedelmi hajót az ománi partok közelében – az USA „puszta erőből" tárgyal Teheránnal. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. június 26.

Összeomlott egy tízemeletes hotel, romok alatt rekedtek emberek – nő a venezuelai földrengés áldozatainak száma

Összeomlott egy tízemeletes hotel, romok alatt rekedtek emberek – nő a venezuelai földrengés áldozatainak száma
Földrengés
Venezuela
Legalább 235 halálos áldozata és több mint 4300 sérültje van a venezuelai kettős földrengésnek – Caracas és La Guaira a legsúlyosabban érintett, szükségállapotot hirdettek. Bővebben...

Külföld

2026. június 25.

Éles üzenetek érkeztek Minszkből Zelenszkij ultimátuma után

Éles üzenetek érkeztek Minszkből Zelenszkij ultimátuma után
Ukrajna
Volodimir Zelenszkij
Aljakszandr Lukasenka szerint a háború jellege megváltozna, ha Ukrajna Fehéroroszországot bevonná a konfliktusba. Bővebben...

Külföld

2026. június 25.

„Úgy zuhannak az olajárak, mint a szikla, a kutakon mégis lehúzzák a vevőket” – Trump keményen megfenyegette az olajtársaságokat

„Úgy zuhannak az olajárak, mint a szikla, a kutakon mégis lehúzzák a vevőket” – Trump keményen megfenyegette az olajtársaságokat
Egyesült Államok
Infláció
Üzemanyag
Donald Trump
Benzinárak
Donald Trump amerikai elnök csalással és a fogyasztók nyílt lehúzásával vádolta meg a világ legnagyobb olajvállalatait, kiemelten az Exxont és a Chevront. Az elnök azonnali vizsgálatot rendelt el az Igazságügyi Minisztériumnál, mivel a cégek a világpiaci nyersolajár zuhanása ellenére sem csökkentik a benzinkutak árait a novemberi választások előtt. Bővebben...