2026. Július 2.

355.83 Ft

312.60 Ft

Támogatás
friss

Debrecen polgármestere leállítaná a szennyező Semcorp gyárát

10perc.hu

Kiemelt kategóriák

Belföld Gazdaság Külföld Kultúra Sport Tech Életmód Autó

További kategóriák

Szórakozás
Külföld

Olvasási idő: 3 perc

Lukasenka megmentette Moszkvát! Putyin és Prigozsin kiegyezett, a Wagner leállította a támadást

Orosz források szerint nagy valószínűséggel Szergej Sojgu védelmi miniszternek és Valerij Geraszimov vezérkari főnöknek távoznia kell.

Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök javaslatát elfogadta Jevgenyij Prigozsin, és a Wagner-csoport vezetője is megerősítette: leállítják az „igazságmenetet", ugyanis nem szeretnének Oroszország területén vérfürdőt rendezni. Egy hangfelvételen beszélt arról, hogy miért döntött a visszafordulás mellett.

„Fel akarták oszlatni a PMC Wagnert. Június 23-án kijöttünk az Igazság Menetére. Egy nap alatt közel 200 kilométerre megközelítettük Moszkvát. Ez idő alatt egyetlen csepp vérét sem ontották a harcosainknak. Most eljött a pillanat, amikor vér is folyhat. Ezért, megértve az egyik fél felelősségét az orosz vér kiontásáért, visszafordítjuk a konvojunkat és a terv szerint visszamegyünk a táborainkba” - jelentette be Prigozsin.

Nem hivatalos orosz források szerint a Wagner-csoport és a Kreml közt valóban megállapodás született, amelynek legfontosabb pontja, hogy az orosz védelmi minisztérium vezetését lecserélik. Ez az jelenti, hogy Prigozsin elérhette célját: Szergej Sojgu védelmi miniszternek jó eséllyel távoznia kell, mivel Prigozsin elsősorban az ő személyét kifogásolta. Másodsorban Valerij Geraszimov vezérkari főnököt is okolta a konfliktus elfajulása miatt, tehát az sincs kizárva, hogy őt is leváltják.


Nagy valószínűséggel Szergej Sojgu védelmi miniszternek (képünkön) és Valerij Geraszimov vezérkari főnöknek távoznia kell      Fotó: BBC/Reuters


A The Wall Street Journal szerint Aljakszandr Lukasenka azt is mondta, hogy a megállapodás abszolút előnyös és elfogadható a Wagner-csoport számára. Hozzáfűzte, hogy az egyezség értelmében biztonsági garanciákat is adnak a Wagnernek. Párhuzamosan azt is írta az orosz sajtó, hogy Putyin parancsot adott Prigozsin likvidálására.

Rácz András Oroszország-szakértő Facebook bejegyzésben fejti ki véleményét, miszerint nem biztos, hogy valóban Prigozsin fújt visszavonulót. Rácz úgy gondolja, Prigozsin Telegram csatornáján megjelenő hangüzenet meglehetősen furcsa, nem zárná ki annak a lehetőségét, hogy a felvételt összevágták, ez pedig egyben azt is jelentené, hogy Prigozsin csatornájának ellenőrzése más kezébe került.


A Wagner zsoldosai 200 kilométerre Moszkvától állították le az "Igazság menetét"     Fotó: BBC/Reuters


Rácz András közben kommentelőknek köszönhetően frissítette is a bejegyzését. Arra jutott, hogy helyes volt a gyanú, Prigozsin korábban használt hivatalos csatornáján megtészesztő hangüzenet megy, emellett létrejött egy másik csatorna is, ugyanezzel a tartalommal, míg Prigozsin egy harmadik csatornán kommunikál. További kérdéseket vet fel, hogy a TASZSZ orosz hírügynökség hozta le a hírt először, miszerint megállapodott Lukasenka és Prigozsin.

„Szóval úgy néz ki, hogy az orosz rezsim teljes erővel nekiállt összezavarni Prigozsin szimpatizánsait. Meglátjuk, mire lesz elég. Ettől még simán lehet, hogy tényleg született valami deal... hamarosan kiderül” – zárja eszmefuttatását Rácz.

10perc.hu
2023. 06. 24.
Főkép forrása: Telegram

Külföld

2026. július 1.

Etikai vizsgálatot sürgetnek Gianni Infantino ellen Donald Trump FIFA-békedíja miatt

Etikai vizsgálatot sürgetnek Gianni Infantino ellen Donald Trump FIFA-békedíja miatt
Donald Trump
FIFA
Ötven európai parlamenti képviselő levélben kérte a FIFA etikai bizottságát, hogy vizsgálja ki Donald Trump FIFA-békedíjának odaítélését. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. július 1.

Mémérmékből és családi tokenekből gazdagodott tovább az amerikai elnök

Mémérmékből és családi tokenekből gazdagodott tovább az amerikai elnök
Egyesült Államok
Donald Trump
Kriptovaluta
Donald Trump legfrissebb pénzügyi bevallása szerint tavaly 1,4 milliárd dolláros bevétele származott a családjával közös kriptovaluta-vállalkozásokból. Bővebben...

Külföld

2026. július 1.

Trump nem törődik bele a bírói pofonba, új frontot nyitott az születési jogon járó állampolgárság ellen

Trump nem törődik bele a bírói pofonba, új frontot nyitott az születési jogon járó állampolgárság ellen
Egyesült Államok
Kína
Donald Trump
Fehér Ház
Bíróság
Bár a bíróság megsemmisítette Trump rendeletét, az elnök az ügyészségeken keresztül, bűnvádi eljárásokkal üldözné a születési turizmust. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. július 1.

Tovább éleződik a vita XIV. Leó pápa és J. D. Vance között

Tovább éleződik a vita XIV. Leó pápa és J. D. Vance között
Donald Trump
JD Vance
Pápa
J. D. Vance szerint aggasztó a Vatikán bevándorlással kapcsolatos álláspontja, miközben XIV. Leó pápa továbbra is bírálja a Trump-kormányzat politikáját. Bővebben...

Külföld

2026. június 30.

Elbukott Donald Trump bevándorlási rendelete, a Legfelsőbb Bíróság megvédte a születési jogon járó állampolgárságot

Elbukott Donald Trump bevándorlási rendelete, a Legfelsőbb Bíróság megvédte a születési jogon járó állampolgárságot
Egyesült Államok
Donald Trump
Törvény
Fehér Ház
Bíróság
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság 6-3 arányban hatályon kívül helyezte Donald Trump rendeletét, amely megvonta volna a születési jogon járó állampolgárságot. Bővebben...

Külföld

2026. június 30.

Zelenszkij gúnyolódik az orosz üzemanyaghiányon, Putyin elutasította a légicsapások leállítását

Zelenszkij gúnyolódik az orosz üzemanyaghiányon, Putyin elutasította a légicsapások leállítását
Ukrajna
Vlagyimir Putyin
Moszkva
Háború
Volodimir Zelenszkij
Az ukrán elnök szerint Moszkva megszállottan hajszolja a határidőket, miközben az orosz lakosság már a benzinkutakon kénytelen sorban állni. Bővebben...

Külföld

2026. június 30.

Egyházszakadástól tart XIV. Leó pápa, levelet írt a Szent X. Pius Társaságnak

Egyházszakadástól tart XIV. Leó pápa, levelet írt a Szent X. Pius Társaságnak
Pápa
Egyház
XIV. Leó pápa levelet írt a Szent X. Pius Társaságnak, és a tervezett püspökszentelések leállítására szólította fel őket. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. június 30.

Ukrán oligarcha lehetett a monacói robbantás célpontja

Franciaország
Robbanás
Csomagba rejtett bomba robbant Monacóban egy lakóháznál, három ember megsérült, a rendőrség hajtóvadászatot indított a feltételezett elkövető után. Bővebben...

Külföld

2026. június 30.

16 Gripen vadászgépet ad át Svédország Ukrajnának

16 Gripen vadászgépet ad át Svédország Ukrajnának
Ukrajna
NATO
Volodimir Zelenszkij
Svédország
Svédország 16 használt és 20 új Gripen vadászgépet ad Ukrajnának, a megállapodás az F–16-osok mellett új pillért teremt az ukrán légierőnek. Bővebben...

Külföld

2026. június 29.

Véres lövöldözés Németországban: Öt embert öltek meg egy ifjúsági központban

Véres lövöldözés Németországban: Öt embert öltek meg egy ifjúsági központban
Bűncselekmény
Rendőrség
Lövöldözés
Németország
Tragédia
Nyomozás
Öt ember életét követelte egy lövöldözés a Hamburg közeli Stade városában hétfőn. A rendőrség kora délután őrizetbe vett egy férfit, akit a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak. A helyi sajtó szerint a támadás egy ifjúsági központban történt, a hatóságok még nyomozzák a gyilkosságok indítékát. Bővebben...

Külföld

2026. június 29.

Új részletek derültek ki a bledi várnál lezuhant magyar gyerek balesetéről

Új részletek derültek ki a bledi várnál lezuhant magyar gyerek balesetéről
Baleset
A bledi vár üzemeltetője szerint a magyar gyerek nem a kijelölt turistaútvonalon, hanem egy jelöletlen ösvényen szenvedett súlyos balesetet. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. június 29.

Putyin szerint új békejavaslatok kerültek napirendre Ukrajnáról

Putyin szerint új békejavaslatok kerültek napirendre Ukrajnáról
Ukrajna
Oroszország
Vlagyimir Putyin
Vlagyimir Putyin szerint új javaslatok születtek az ukrajnai háború rendezésére, köztük a harcok négy régióra korlátozása. Bővebben...

Külföld

2026. június 28.

Már 1430 halálos áldozata van a venezuelai földrengéseknek

Már 1430 halálos áldozata van a venezuelai földrengéseknek
Földrengés
Venezuela
Már 1430 halálos áldozata van a venezuelai földrengéseknek. A mentőcsapatok tovább kutatnak a túlélők után, miközben több ezer ember maradt fedél nélkül. Bővebben...

Külföld

2026. június 28.

Feszült a helyzet: Irán amerikai célpontokat támadott

Feszült a helyzet: Irán amerikai célpontokat támadott
USA
Irán
Irán közlése szerint amerikai katonai létesítményeket támadott Kuvaitban és Bahreinben. A támadások hatása egyelőre nem ismert. Bővebben...

Külföld

2026. június 27.

London: a hőség után érkező zivatarok miatt akadozik a légi forgalom

London: a hőség után érkező zivatarok miatt akadozik a légi forgalom
Repülőtér
Vihar
London
Hőség
Zivatarok bénították meg a londoni Gatwick és Heathrow forgalmát, több mint 600 járat késett vagy törölték a viharok miatt. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. június 27.

Súlyosbodik a venezuelai földrengés katasztrófája, több mint 600 halottról számolnak be

Súlyosbodik a venezuelai földrengés katasztrófája, több mint 600 halottról számolnak be
Földrengés
Venezuela
A venezuelai földrengés halálos áldozatainak száma 600 fölé emelkedett, miközben továbbra is több ezer embert keresnek a romok alatt. Bővebben...

Külföld

2026. június 26.

Az ukrajnai dróntámadások után rendkívüli állapotot hirdettek a Krímben

Az ukrajnai dróntámadások után rendkívüli állapotot hirdettek a Krímben
Ukrajna
Oroszország
Háború
Rendkívüli állapotot hirdettek a Krímben, miután a forrás szerint az ukrán dróntámadások egyre nagyobb nyomást helyeznek az orosz utánpótlásra. Bővebben...

Külföld

2026. június 26.

Kisrepülő csapódott Peking legmagasabb felhőkarcolójába

Baleset
Egy kisrepülőgép péntek délután Peking legmagasabb épületének, a 109 emeletes CITIC Towernek ütközött – a CNN szerint a gép jelentősen eltért eredeti útvonalától. Bővebben...

Külföld

2026. június 26.

Trump: a Hormuzi-szoros nyitva marad, az USA „puszta erőből" tárgyal Iránnal

Trump: a Hormuzi-szoros nyitva marad, az USA „puszta erőből" tárgyal Iránnal
Donald Trump
Hormuzi-szoros
Donald Trump megerősítette, hogy a Hormuzi-szoros nyitva marad, miután iráni dróntámadás ért egy kereskedelmi hajót az ománi partok közelében – az USA „puszta erőből" tárgyal Teheránnal. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. június 26.

Összeomlott egy tízemeletes hotel, romok alatt rekedtek emberek – nő a venezuelai földrengés áldozatainak száma

Összeomlott egy tízemeletes hotel, romok alatt rekedtek emberek – nő a venezuelai földrengés áldozatainak száma
Földrengés
Venezuela
Legalább 235 halálos áldozata és több mint 4300 sérültje van a venezuelai kettős földrengésnek – Caracas és La Guaira a legsúlyosabban érintett, szükségállapotot hirdettek. Bővebben...

Külföld

2026. június 25.

Éles üzenetek érkeztek Minszkből Zelenszkij ultimátuma után

Éles üzenetek érkeztek Minszkből Zelenszkij ultimátuma után
Ukrajna
Volodimir Zelenszkij
Aljakszandr Lukasenka szerint a háború jellege megváltozna, ha Ukrajna Fehéroroszországot bevonná a konfliktusba. Bővebben...

Külföld

2026. június 25.

„Úgy zuhannak az olajárak, mint a szikla, a kutakon mégis lehúzzák a vevőket” – Trump keményen megfenyegette az olajtársaságokat

„Úgy zuhannak az olajárak, mint a szikla, a kutakon mégis lehúzzák a vevőket” – Trump keményen megfenyegette az olajtársaságokat
Egyesült Államok
Infláció
Üzemanyag
Donald Trump
Benzinárak
Donald Trump amerikai elnök csalással és a fogyasztók nyílt lehúzásával vádolta meg a világ legnagyobb olajvállalatait, kiemelten az Exxont és a Chevront. Az elnök azonnali vizsgálatot rendelt el az Igazságügyi Minisztériumnál, mivel a cégek a világpiaci nyersolajár zuhanása ellenére sem csökkentik a benzinkutak árait a novemberi választások előtt. Bővebben...

Külföld

2026. június 25.

Történelmi fordulat a brit királyi családnál: III. Károly király nyilvánosságra hozza az adóbevallását

Történelmi fordulat a brit királyi családnál: III. Károly király nyilvánosságra hozza az adóbevallását
Adó
Parlament
Egyesült Királyság
A Buckingham-palota a modern brit monarchia történetében először teszi közzé az uralkodó személyes adóbevallását. III. Károly király határozott utasítására a 2024–2025-ös pénzügyi év magánbevételeit és adóügyi adatait az éves pénzügyi jelentésekkel együtt tárják a nyilvánosság elé, hogy növeljék az udvar elszámoltathatóságát és átláthatóságát. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. június 25.

Katasztrofális ikerföldrengés rázta meg Venezuelát: Akár a tízezret is elérheti a halálos áldozatok száma

Katasztrofális ikerföldrengés rázta meg Venezuelát: Akár a tízezret is elérheti a halálos áldozatok száma
Donald Trump
Földrengés
Katasztrófa
Tragédia
Venezuela
Két hatalmas erejű, 7,2-es és 7,5-ös magnitúdójú földrengés rázta meg Venezuelát, hatalmas pusztítást végezve a fővárosban, Caracasban és az ország nyugati részén. Bár a hivatalos adatok egyelőre 32 halottról szólnak, az amerikai földtani intézet (USGS) statisztikai becslései szerint a valós áldozatok száma akár a 10 000-et is elérheti a vályog- és téglaépületek összeomlása miatt. Bővebben...

Külföld

2026. június 25.

Flamingós forradalom: Ivanka Trump albániai beruházási terve tömegtüntetéseket váltott ki

Flamingós forradalom: Ivanka Trump albániai beruházási terve tömegtüntetéseket váltott ki
Donald Trump
Ivanka Trump és Jared Kushner albániai luxusberuházási terve miatt hetek óta tüntetések zajlanak az országban. Bővebben...

Külföld

2026. június 24.

Megérkezett az ebolavírus Európába: Franciaországban azonosították az első fertőzöttet

Franciaország
Egészségügy
Járvány
Európa
Ebola
A francia egészségügyi minisztérium hivatalosan is megerősítette az első pozitív ebolavírusos esetet az ország európai területén. A súlyos és rendkívül fertőző betegség terjedését a francia miniszterelnök és a járványügyi hatóságok is a legmagasabb szinten, kiemelt figyelemmel követik. Bővebben...

Külföld

2026. június 24.

Moszkva szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha egy pár házasság nélkül él együtt

Moszkva szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha egy pár házasság nélkül él együtt
Oroszország
Moszkva
Törvény
Parlament
Erőszak
Az orosz igazságügyminiszter-helyettes a Szentpétervári Nemzetközi Jogi Fórumon kijelentette, hogy a házasságkötés nélküli együttélés, valamint a magas válási számok közvetlen fenyegetést jelentenek Oroszország nemzetbiztonságára. A Kreml a „hagyományos értékek” védelmében radikális lépésekkel próbálja megállítani a demográfiai válságot. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. június 24.

Pokoli hőség Olaszországban: Az aszfalt alatt olvadtak meg a villanyvezetékek Torinóban

Pokoli hőség Olaszországban: Az aszfalt alatt olvadtak meg a villanyvezetékek Torinóban
Magyarország
Időjárás
Franciaország
Róma
Hőség
Brutális, 41 fokos hőhullám csapott le Olaszországra, amelyet a meteorológusok Cerberusnak neveztek el. Torinóban a brutálisan felforrósodott aszfalt alatt megolvadtak a földkábelek, ami tömeges áramszüneteket okozott, míg Rómában ingyenessé tették a strandokat az időseknek, és párakapukkal védik a történelmi belvárosban hömpölygő turistákat. Bővebben...

Külföld

2026. június 24.

Megtörtént az első gyermekeutanázia Hollandiában - 12 évesnél fiatalabb gyermeket segítettek a halálba

Megtörtént az első gyermekeutanázia Hollandiában - 12 évesnél fiatalabb gyermeket segítettek a halálba
Egészségügy
Egészség
Törvény
Hollandia
Hollandiában a hatóságok bejelentése szerint először hajtottak végre aktív eutanáziát egy 12 évnél fiatalabb, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermeken. Az eset a 2024-ben kiterjesztett, rendkívül szigorú jogi szabályozás alapján történt, a részleteket és a gyermek identitását teljesen titokban tartják. Bővebben...

Külföld

2026. június 24.

A Brexit tizedik évfordulóján üzent a volt főtárgyaló: London visszatérhet az EU-ba

A Brexit tizedik évfordulóján üzent a volt főtárgyaló: London visszatérhet az EU-ba
Anglia
Michel Barnier, az EU egykori Brexit-főtárgyalója a kilépés tizedik évfordulóján Londonban kijelentette: az unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha visszatérne. Bővebben...