Boris Johnson volt konzervatív párti brit miniszterelnök szándékosan félrevezette a parlamentet azoknak a törvénysértő összejöveteleknek az ügyében, amelyeket a saját kormánya által a koronavírus-járvány megfékezése végett elrendelt korlátozások idején tartottak a Downing Streeten - erre a következtetésre jutott az ügyben eljáró alsóházi bizottság, amely csütörtökön ismertette vizsgálati jelentését.
A 108 oldalas dokumentum szerint Johnson magatartása a parlament tekintélyének "súlyos mértékű semmibe vételével" ér fel, és e vétséget még súlyosabbá teszi, hogy ezt a magatartást Boris Johnson miniszterelnökként, a legmagasabb rangú kormánytisztviselőként tanúsította. Eddig nem volt példa arra, hogy hivatalban lévő brit miniszterelnököt vétkesnek találtak volna az alsóház szándékos félrevezetésében.
Ez azt jelenti, hogy Boris Johnson jelenleg nem térhet vissza semmilyen kormányzati tisztségbe, mivel a törvényerejű brit parlamentáris szokásjog kötelezően alsóházi képviselői mandátum elnyeréséhez köti a legtöbb vezető kormányzati funkció betöltését. Ráadásul a jelentés szerint Johnson a bizottságot is több esetben félrevezette, amikor a testület a vizsgálat keretében meghallgatta.
Boris Johnson egy 1700 szavas közleményben ítélte el a bizottsági jelentést, "ostobaságnak, hazugságnak és kitalációnak" minősítve a dokumentum megállapításait, és "politikai gyilkosságnak" az eljárást. Johnson szerint ahhoz, hogy a bizottság ezekre "az elmebeteg következtetésekre jusson, a tényeknek ellentmondó, nyilvánvaló abszurditásokat kellett megfogalmaznia".