Mielőtt pálcát törnénk Oroszország felett, azért azt mindenképpen jegyezzük meg, ha az orosz állam lenne Pinokkió, vélhetően már több kilométer hosszú lenne az orra. Bármi kellemetlen, rájuk nézve kínos dolog történt, azonnal tagadták a szerepüket, és provokációval vádoltak meg mindenkit, aki sem Moszkvának, sem a könnyeknek nem hitt.
Idézhetnénk Katyn tragédiáját, vagy például a Krím 2014-es elfoglalását – akkor körömszakadtáig tagadták, hogy orosz fegyveres erők vettek volna részt a félsziget elcsatolásában –, aztán előbbit évtizedek múlva elismerték, utóbbi esetben egy évvel később magas kitüntetésekben részesítették azokat a tiszteket és tengerészgyalogosokat a Krímben mutatott hősiességükért, ahol eredetileg Moszkva szerint ott sem voltak.
A február 24-e óta tartó orosz-ukrán háborúban sem az igazmondásukról híresek, gondoljunk csak bele azokba a putyini nyilatkozatokba, miszerint az oroszok nem területszerző háborút vívnak, majd éppen Anyák napján jelentette ki az édesanyáknak, hogy kiskatonákat nem visznek a frontra.
A lengyelországi rakétabecsapódással kapcsolatban csak idő kérdése volt, mikor áll elő a „semmi közöm hozzá” verzióval Moszkva. Sokáig nem kellett várni, Oroszország tagadta a lengyel média és tisztviselők azon állításait, miszerint orosz rakéták csapódtak volna be az ukrán határ közelében fekvő lengyel Przewodó faluban – írja a BBC.
Az orosz védelmi minisztérium Telegram-üzenetében „szándékos provokációnak” nevezte a híreket, hogy eszkalálják a helyzetet.
„Az ukrán-lengyel államhatár közelében lévő célpontok ellen orosz megsemmisítő eszközökkel nem hajtottak végre csapást”
– áll a közleményben, amely szerint a lengyel média által állítólag lefilmezett helyszínről származó rakétadarabok nem orosz fegyverekhez köthetők.
Utóbbiak cáfolatára már megjelentek és terjednek az oroszpárti portálokon olyan fotók, amellyel igazolni akarják, hogy ukrán rakéták csapódtak be a határmenti lengyel városba. A gond csak az, hogy egyáltalán nem látni a képeken, hol készültek – a lengyel fotókkal szemben –, illetve egyetlenegy linket sem tesznek hozzá, amivel a hírforrást igazolhatnák.
Mindenesetre a két ember halálát okozó kelet-lengyelországi robbanás kapcsán Varsó úgy döntött, növeli egyes katonai alakulatok és a rendvédelmi erők készültségét - közölte kedd esti sajtóértekezletén a lengyel kormányszóvivő.
Piotr Müller közölte, Varsó megfontolja, "fennállnak-e a feltételei annak, hogy kezdeményezzék a NATO alapszerződése 4., a szövetségesek közötti konzultációkról szóló cikkely szerinti eljárást".
A szakértők egyértelműen úgy vélekednek, hogy Moszkva nem szándékosan lőtt lengyel területre rakétát, hanem egyszerűen elvétették műszaki okok miatt a célt. Ugyanis az oroszok a készleteik nagy részét már elhasználták, azok a régebbi típusok, amiket most vetnek be, akár 10-15 kilométerrel is eltéveszthetik a célt.
De az is előfordulhat, hogy az ukrán légvédelem megrongálta az orosz rakétákat, ezután csapódtak be Lengyelország terültén. Egy biztos, a történtek tovább rongálják Oroszország nemzetközi megítélést, s ez sem lehet az oroszok célja. Pontosan az utóbbi miatt érthetetlen Moszkva mindent tagadok álláspontja.