Ferenc pápa az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondta el beszédét. Egy hete a római Gemelli kórház tizedik emeleti balkonjáról beszélt, ebben a kórházban hajtottak végre a pápán tervezett műtétet divertikuláris vastagbélszűkület miatt július 4-én.
Az egyházfő az Úrangyala-imádságot kísérő szavaiban szolidaritását fejezte ki Németország, Belgium és Hollandia "katasztrofális áradás" sújtotta lakosságának.
Ferenc pápa csatlakozott a Dél-Afrikai Köztársaság püspökeinek felhívásához, mellyel a helyi egyház békét, a rászorulók segítését, valamint a pandémia miatt kialakult egészségügyi helyzet megfelelő kezelését sürgette.
A katolikus egyházfő együttérzését fejezte ki a "szeretett kubai népnek a jelenlegi nehéz időszakban", miután az országban kormányellenes tüntetések zajlottak. Ferenc pápa azt mondta, imádkozik, hogy a szigetországban a béke, a párbeszéd, a szolidaritás és a minél igazságosabb és testvéribb társadalom kerekedjen felül. Ferenc pápa 2015 szeptemberében látogatott Kubába, majd onnan az Egyesült Államokba.
Ferenc pápa a nyári szabadságról is beszélt. Úgy vélte, hogy az igazi pihenés a "minden áron történő teljesítéstől, a munka diktálta rohanástól" való kikapcsolódást jelenti.
"Tanuljunk meg megállni, kikapcsolni a mobiltelefont és a másik szemébe nézni, gondozzuk a csendet, csodáljuk a természetet, és regenerálódjunk az Istennel való párbeszédben" - mondta Ferenc pápa.
Az egyházfő a nyári pihenését a Vatikánban tölti kórházi kezelése után. Augusztus 4-ig csak vasárnapi beszédeit tartja meg, utána a szerdai általános audienciák is újraindulnak.
Olvasási idő: 2 perc
Ferenc pápa ismét a Vatikánban tartotta beszédét
Külföld
2026. november 4.
Megszólalt a kapus, akivel összeütközve életét vesztette Jesús de Miguel
Külföld
2026. november 4.
Trump több posztban is nekiment a Fox Newsnak a republikánusok veresége miatt
Külföld
2026. november 4.
Kompromisszumokra kényszerülhet Trump a demokraták félidős győzelme után
Külföld
2026. november 4.
Az izraeli államfő felszólalt az arabok megbélyegzése ellen
Külföld
2026. november 4.
Večernji List: Putyinnak is figyelmeztetés Orbán, Vucic és Trump bukása
Külföld
2026. november 4.
Donald Trump szerint nem őt terheli a felelősség a republikánusok vereségéért
Külföld
2026. november 4.
Bocsánatkérést és kártérítést követel Vuhan Missouri főügyészeitől
Belföld
Nedves léghullámok érkeznek északról – Esős lehet a szombat délután
Külföld
Újjáépíti a bajor kormány Hitler leégett Sasfészkét
Külföld
Újra lángok csaptak fel Hitler egykori vendégházának romjainál
Külföld
2026. november 4.
Jelentős vereséget szenvedett Trump republikánus pártja a félidős választásokon
Külföld
2026. november 3.
Trump bejelentette: év végén leállítaná Izrael katonai támogatását
Külföld
2026. november 3.
Montenegró kormánypártja vizsgálná a korábbi szerb vezetés feltételezett befolyását
Külföld
Jelentős vereséget szenvedett Trump republikánus pártja a félidős választásokon
Külföld
Költségvetési vita miatt beadta lemondását a belga miniszterelnök
Belföld
Sonnevend Pál az Alkotmánybíróság új elnöke
Külföld
2026. november 3.
A Google-t perlő magyar cég ügyében foglalt állást az uniós bíróság főtanácsnoka
Külföld
2026. november 3.
Elesett hatalmas lottónyereményétől egy kínai férfi, mert lekéste a beváltási határidőt
Külföld
2026. november 3.
Összehangolja lépéseit a Netanjahu-kormány leváltására az izraeli változáspárti tömb
Külföld
2026. november 3.
Leszállás közben ütközött össze két helikopter a Mount Everest térségében
Külföld
2026. november 3.
Ma szavazni indulnak az amerikaiak - Trump előtte még csapást mért Iránra
Külföld
2026. november 2.
Egy húszéves másodpilóta is a floridai repülőgép-katasztrófa áldozatai között van
Külföld
2026. november 2.
Belga, svéd és ír szupermarketek fagyasztóit érte feltételezett kibertámadás
Külföld
2026. november 2.
Tusk szerint alkotmánymódosítás nélkül is megoldható a lengyel alkotmánybírósági válság
Külföld
2026. november 2.
Trump atomot dobna Iránra? - Tucker Carlson aggasztó lehetőséget vetett fel
Külföld
2026. november 2.
Költségvetési vita miatt beadta lemondását a belga miniszterelnök
Külföld
2026. november 2.
Martha Stewart bocsánatot kért, amiért hajléktalannak öltözött halloweenkor
Külföld
2026. november 2.
Oresnyik-rakétára és utcai harcokra figyelmeztető hamis riasztást kaptak az ukránok
Külföld
2026. november 2.
Megvannak a végleges eredmények Szerbiában: Az Egyetemista Lista győzött
Külföld
2026. november 2.
Lezuhant egy kisrepülőgép Floridában - Kilencen meghaltak
Külföld
2026. november 1.
Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették a szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét
Külföld
2026. október 31.
Törökország Feridun Sinirlioglut jelölte az ENSZ főtitkári posztjára
Külföld
2026. október 31.
Hetven eltűnt személyt keresnek a spanyol vonatbaleset után
Külföld
2026. október 30.
Szétbonthatják az orosz flotta zászlóshajóját
Külföld
2026. október 30.
XIV. Leó pápa levélben szavazott az amerikai félidős választáson
Külföld
2026. október 30.