A hiteltörlesztési és hitelfelmondási moratórium június 30-i lejártával megnő majd a késedelmes hitelfizetések, illetve a fizetésképtelenség miatt felmondott hitelek száma a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége (MAKISZ) szerint. Abból következtetnek erre, hogy nőtt a közüzemi és telekommunikációs szolgáltatók felé fennálló tartozások egy főre jutó összege is, a kis- és középvállalkozói szektorban pedig megnőtt a körbetartozás mértéke.
A MAKISZ megbízásából készült egy reprezentatív felmérés, amelyből kiderült, hogy a válaszadók 41 százaléka nincs tisztában azzal, hogy a fizetési késedelem vagy a felmondott tartozás esetén fennmaradt követelés a legtöbb esetben valamelyik követeléskezelő céghez kerül, amely gondoskodik annak behajtásáról. Ugyanakkor 44,8 százaléka nem tudta, hogy a tartozás a végrehajtás szakaszába kerülhet, ha a követeléskezelő nem tudja elérni az írásbeli felszólításra nem reagáló adóst a további egyezkedés érdekében.
A többség, 51 százalék nem volt tisztában azzal, hogy a követeléskezelők célja a megállapodás, amelynek keretében részletfizetésre, bizonyos esetekben pedig a követelt összeg egy részének elengedésére is sor kerülhet. Szintén a válaszadók többsége, 52 százaléka nem tudta, hogy a követeléskezelővel még plusz költség nélkül lehet megegyezni, míg a végrehajtási eljárás már akár 30-40 százalékos többletköltséggel is együtt jár. A válaszadók 71 százaléka jelezte, hogy a tartozás elmaradása vagy felmondott tartozás esetén szívesen választaná az együttműködést a követeléskezelővel.
A bankmonitor.hu szerint érdemes a fenti szituációkat elkerülni, de legalábbis felkészülni a nehézségekre. Miután júliusban már fizetni kell majd a törlesztőrészleteket, így addig nem árt, ha némi tartalékot halmoz fel az, akinek hitele van, Igaz, ez csak akkor járható út, ha van jövedelmünk. De az is enyhíthet a gondokon, ha a moratórium lejárta előtt a hitelt nyújtó pénzintézettel közösen keres valaki megoldást, például haladékot kérhet addig, amíg ismét nem jut jövedelemhez.