A főváros vezetése hétfőn ismét kimondta: a kormány segítsége nélkül Budapest nem tud fizetőképes maradni. A rendkívüli közgyűlést ezúttal nem a Városházán, hanem egy kelenföldi autóbuszgarázsban tartották, miután Karácsony Gergely múlt héten azt közölte, hogy a kormány – a főpolgármester szerint törvénysértően – újabb 6,2 milliárd forintot emelt le a város számlájáról. A testület határozatban erősítette meg: a fővárosnak azonnali kormányzati beavatkozásra van szüksége ahhoz, hogy ne kerüljön csődhelyzetbe -írta a HVG.
A főpolgármester ezután újra személyesen vitte el a Karmelitába a közgyűlés döntését – ezúttal a Budapest Büszkeség Menet 2 élén. A demonstráció a Clark Ádám téri gyülekezővel indult, ahol több ezren várták Karácsonyt, aki a 19-es villamossal érkezett a helyszínre. A Lánchíd vörös fénybe borított budai hídfőjénél mondta el rövid beszédét: „Budapestet nem lehet letérdepeltetni” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a város szabadsága nem válhat alku tárgyává.
A tömeg fáklyákkal a kezében indult fel a Várba a Hunyadi János utcán, időnként a „mocskos Fidesz” skandálása hallatszott. A főpolgármester mellett több ellenzéki kerületi vezető, köztük Niedermüller Péter is ott volt. A menet hosszúságát jól mutatja, hogy mire Karácsony és az első sor a Pala utcához ért, a tömeg vége még a Clark Ádám téren állt.
A Karmelita kolostor előtt rendőrkordon várta a tüntetőket. Karácsony átadta a határozatot a hivatal egyik munkatársának, majd a demonstrálók a Sándor-palota melletti térre vonultak, ahol egy kisebb színpad fogadta őket. Itt a főpolgármester arról beszélt: „Magyarország kormánya meg akarja roppantani a gerincünket. Azért vagyunk itt, hogy ezt ne engedjük!”
Szerinte a kormány azért „fojtogatja” Budapestet, mert a főváros pénzügyi mozgástere szimbolikus jelentőségű: „Ha Budapest fellélegzik, akkor fellélegzik az egész ország.” Úgy fogalmazott, a kormány úgy nyúl a város pénzéhez, mint a főbérlő, aki húszszorosára emeli az albérletet. Karácsony hangsúlyozta: ma Budapest finanszírozza a kormányt, mert a kabinet többet von el, mint amennyit visszaad.
A főpolgármester szerint ha januárban a főváros 27 ezer dolgozója nem kapja meg a fizetését, „leáll a város”, és „abba beleremeg az ország”. A beszéd végén a tüntetők hangos tapssal fogadták Karácsony záró mondatát:
„Ha a kormány nem tesz le Budapest lerablásáról, akkor nem állunk meg a falnál, hanem átmegyünk rajta.”
A tüntetés célját több résztvevő is úgy értékelte: a demonstráció ereje abban rejlik, hogy megmutatta, a városvezetés mögött továbbra is jelentős támogatás áll, noha – több fiatal résztvevő szerint – ennél jóval nagyobb tömegre számítottak.