Magyar Péter közösségi oldalán számolt be arról, hogy európai parlamenti képviselőként megpróbált bejutni a Szőlő utcai gyermekvédelmi intézetbe, hogy tájékoztatást kérjen a Juhász Péter Pál volt igazgató és kollégái ellen zajló belső és ügyészségi vizsgálatokkal kapcsolatban. A politikus azt írta: az intézmény vezetése nem működött együtt vele.
Magyar szerint szerette volna megtudni, mire jutottak a belső vizsgálatok a „14–15 éves gyermekek ellen elkövetett szörnyű bűncselekmények” ügyében, továbbá érdeklődni akart az ügyészségi eljárás állásáról: kiket hallgattak ki, milyen bizonyítékokat foglaltak le, és milyen garancia van arra, hogy hasonló bűncselekmények nem történhetnek meg újra.
Bejegyzése szerint a vezetőség a dolgozókat „berendelte az utcáról”, az ajtót azonban többszöri csengetésre sem nyitották ki, a hivatali telefont sem vették fel. Magyar Péter közölte: „Nemsokára visszatérünk.”
Az ügyben továbbra is zajlanak a nyomozások, miután Juhász Péter Pált pedofil bűncselekmények gyanújával tartóztatták le, és több tanú is súlyos visszaélésekről számolt be.