A Tisza-kormány az állami egészségügy radikális megerősítését tűzte ki célul. A tervek szerint az ágazat évente legalább 500 milliárd forintos többletforrást kap, az irányítást pedig egy újonnan felálló, önálló Egészségügyi Minisztérium veszi át. A reform keretein belül hét régiós szuperkórház épülhet, a várólistákat pedig 2027 végére maximum hat hónaposra szorítanák vissza.
A program középpontjában nemcsak az infrastruktúra, hanem a humánerőforrás is áll:
-
Bérrendezés: Kiemelt figyelem jut a nem orvosi munkakörökben dolgozókra.
-
Létszámstop-oldás: Cél a nővér–orvos arány javítása és az ápolóhiány kezelése.
-
Minőségbiztosítás: Szigorúbb higiéniai standardok és teljesítményalapú ösztönzők bevezetése.
Az állami és magánellátás új egyensúlya
A reform egyik legfontosabb, bár politikailag kényes eleme a köz- és magánellátás viszonyának tisztázása. A jelenlegi megközelítés szerint a két szektor nem ellensége, hanem kiegészítője egymásnak.
Az állami rendszer feladata: A szolidaritási alapon nyugvó univerzális ellátás, amely garantálja, hogy senki ne maradjon segítség nélkül a bajban. A sürgősségi esetek, daganatos kezelések és életmentő műtétek nem válhatnak pénzkérdéssé.
A magánszektor szerepe: A gyorsaság, a kényelem és a kiegészítő szolgáltatások (pl. diagnosztika, rehabilitáció) biztosítása. A kormányzati elképzelés szerint legitim társadalmi igény, hogy valaki saját forrásból váltson meg magasabb komfortfokozatot vagy gyorsabb hozzáférést, tehermentesítve ezzel az állami kapacitásokat.
Szemléletváltás: Hivatás és fogyasztói igények
A reform egyik nagy tanulsága, hogy a pénz önmagában nem old meg mindent. Az ellátás javításához a finanszírozás mellett jobb szervezésre is szükség van. A jövő egészségügyének egy olyan „új társadalmi szerződésre” kell épülnie, amely kimondja: az állam nem tud minden egyéni kényelmi igényt korlátlanul és azonnal teljesíteni.
A cél egy olyan tisztán átlátható rendszer, ahol a hálapénz helyét a legális, számlával igazolt piaci szolgáltatások veszik át ott, ahol a közfinanszírozás korlátokba ütközik. Ezáltal az állami ellátás megmaradhat a biztonság alapkövének, miközben a magánszektor strukturált partnerként segíti a betegek gyógyulását.
