Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke szerint a Fidesznek vége, Sulyok Tamás köztársasági elnök pedig mérhetetlen károkat okozott a magyar embereknek azzal, hogy politikai lojalitásból behódolt az országot kifosztó hatalomnak. Az alelnök a Népszavának adott átfogó interjúban a kormányzás várható kihívásairól, a párt szerkezetéről és az elnöki tisztség jövőjéről is nyilatkozott.
A Fideszről szólva Radnai nem kerülgette a lényeget: véleménye szerint a pártnak vége. Ezt arra alapozza, hogy „rengeteg csontváz fog kiesni a szekrényből, amit a Fidesz-kormány eltitkolt", másrészt „végre lesz következménye a tetteknek". Hozzátette, ez a következmény nem csak a Fideszre vonatkozik – szerinte mindenki számíthat rá, aki hasonló dolgokat követ el vagy szándékozik elkövetni az ország kárára, akár a Tiszán belül is.
„A legnehezebb pillanat lesz, amikor az emberek felfogják, hogy milyen helyzetben is van az országunk." – Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke
Az alelnök szerint ez a felismerés elkerülhetetlen és szükséges ahhoz, hogy reális célokat lehessen kitűzni. Biztosra veszi, hogy a kormány nem marad mindig ilyen népszerű, „el fognak múlni a mézeshetek", és lesznek népszerűtlen döntések is. Fontosnak tartja azonban, hogy az emberek megértsék az egyes döntések mögötti szándékot – szerinte ez teljesen elmaradt az elmúlt tizenhat évben.
Párttagság és szerkezet: nem nyitnak, nem betonoznak be
Radnai megerősítette: a választási győzelem után sem bővítik a Tisza 29 fős tagságát. Nem tartja jó iránynak a klasszikus pártstruktúra kiépítését, ahol pártkinevezettek, helyi kiskirályok és regionális vezetők határozzák meg a működést. Szerinte „ahol sok embert kell egy kijelölt struktúrába kényszeríteni, előbb-utóbb oda vezet, hogy mindent a központi irányítás határoz meg és elveszik az egyén". Nem látja problémának, hogy a párt 141 parlamenti képviselőjének háromnegyede sem párttag. Határozottan állítja: sem célként nem tűzték ki, sem elejtett mondat nem hangzott el arra vonatkozóan, hogy bebetonozzák saját hatalmukat.
Sulyok Tamás esetleges lemondásáról azt mondta, nincs még végletes döntés a kormányon belül arról, mi történjen, ha az államfő távozik. „Semmi sincsen kizárva, akár az, hogy a társadalom jelöljön új elnököt, akár az, hogy az Országgyűlés és a közvetlen választás is latba van véve" – fogalmazott, hozzátéve, hogy ő személyesen a közvetlen elnökválasztás híve lenne.