Éles hangvételű Facebook-videóban kommentálta a Bors betiltott különszámát Lázár János, miközben a lapot lapozgatva a bíróság függetlenségét is kétségbe vonta - számolt be róla a Telex. Az építési és közlekedési miniszter úgy fogalmazott:
„Milyen szerencse, hogy a magyar bírók azok függetlenek! Ezt azt jelenti, hogy csak a Tiszának nyalnak.”
A videóban Lázár János a Tisza Párt állítólagos adóterveit bemutató kiadványt mutatja, amelynek terjesztését a bíróság korábban megtiltotta. A miniszter szerint a döntés a sajtószabadság korlátozását jelenti, és úgy fogalmazott:
„Most épp a Bors című újság betiltott példányát olvasom. Vissza a ’80-as évekbe, szamizdat lett az igazságból.”
Bírósági döntés a Bors különszámáról
Az ügy előzménye, hogy Magyar Péter december 17-én a Fővárosi Törvényszékhez fordult, és azt kérte, tiltsák meg a Borsnak, hogy – megfogalmazása szerint – „az adófizetők pénzén totális hazugságokat terjesszenek 4 millió példányban”.
A Fővárosi Törvényszék december 19-én hozott végzésében, december 20-i hatállyal eltiltotta a Bors különkiadásának terjesztését. Indoklásuk szerint a lap a kiadvány megjelentetése előtt nem kereste meg a Tisza Pártot, és nem mutatta be annak álláspontját az állításokkal kapcsolatban.
A Borsot kiadó Mediaworks később azt közölte: a terjesztő nem kapott hivatalos értesítést a tiltásról, ezért a terjesztést nem állították le azonnal.
A lap terjesztése folytatódott, politikai vita lett belőle
A bírósági döntés ellenére a kiadványt több helyen tovább osztogatták, kormánypárti politikusok és influenszerek pedig posztokban beszéltek „cenzúráról” és a sajtószabadság védelméről. A hétvégén, Orbán Viktor szegedi DPK-gyűlésén is ezt a Bors-különszámot osztották a résztvevőknek.
Közben a közmédia arról kérdezte Magyar Pétert és pártját, hogy van-e kapcsolatuk a döntést meghozó bíróval. Erre reagálva Magyar Péter azt mondta:
„Szégyellje magát az a magyar miniszterelnök, aki egy bírósági döntést nem hajt végre, és annak ellenére cselekszik. A jogállam maradékát is lerombolja.”
A bírói szervezet is megszólalt
Az ügyben vasárnap közleményt adott ki a Magyar Bírói Egyesület is. Facebook-oldalukon hangsúlyozták:
„A bíróság határozata nem vélemény, nem sugallat, nem kampányeszköz.”
Hozzátették: a bírósági döntések jogszabályokon alapulnak, és az arra jogosultak szabályozott formában kérhetik a számukra sérelmes döntések felülvizsgálatát. Szerintük, ha valaki úgy véli, hogy egy törvényesen meghozott bírósági döntés rá nem vonatkozik, azzal az ország jogrendjét kérdőjelezi meg.