A Fővárosi Törvényszék friss végzésére reagált Magyar Péter a közösségi oldalán. A TISZA Párt elnöke rendkívüli hírként számolt be arról, hogy a bíróság azonnali hatállyal megtiltotta a Bors című napilap „BORS TISZA-csomag” című, 2025. évi 1. különszámának online és nyomtatott terjesztését.
Magyar Péter Facebook-bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a döntés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtandó, és szerinte korábban nem született hasonló határozat:
„Rendkívüli hír! A Fővárosi Törvényszék a most hozott végzésével azonnali hatállyal megtiltotta a kormánypropagandának, hogy online vagy nyomtatott formában terjessze a Bors című napilap BORS TISZA-csomag című 2025. évi 1. különszámát és az abban foglalt tartalmat.”
Hozzátette:
„A végzés fellebbezésre tekintet nélkül, azonnal végrehajtandó. Magyar bíróság hazug politikai propaganda kapcsán korábban még sosem hozott ilyen döntést.”
A bejegyzésben Magyar Péter arra is felszólította a terjesztésben részt vevő céget, hogy haladéktalanul állítsa le a kézbesítést, utalva arra, hogy a kiadványt eredetileg 4,1 millió háztartásba juttatták volna el.
Egy másik bejegyzésében a TISZA Párt elnöke már részletesebben is ismertette, hogyan értelmezi a bíróság döntését. Ebben úgy fogalmazott:
„A bíróság egyértelműen történelmi döntést hozott ma, amikor megtiltotta Orbánék propagandistáinak, hogy közpénz milliárdokon 4,1 millió háztartásba eljuttassák azt a 16 oldalt a TISZA-ról, ami az első betűtől az utolsóig hazugság.”
Magyar Péter szerint a bíróság több szempont alapján jutott erre a következtetésre, és azt is kiemelte, hogy a döntés indokolása szerint a Mediaworksnek tudomása lehetett a közlések valótlan tartalmáról.
A bírósági döntés háttere
A Fővárosi Törvényszék ideiglenes intézkedéssel tiltotta meg a Bors különszámának terjesztését, amely a TISZA Párttal kapcsolatos állításokat tartalmazott. A végzés értelmében a tilalom azonnal hatályba lépett, és nem függeszthető fel fellebbezéssel.