A kegyelmi botrányról szóló újabb megszólalásában Lázár János építési és közlekedési miniszter keményen bírálta Varga Judit volt igazságügyi minisztert. A politikus a 24.hu videójában úgy fogalmazott: szerinte Varga Judit „full alkalmatlan” volt a feladatára, miután a kegyelmi kérvény aláírásánál hibázott - közölte a HVG.
„A kegyelmi ügyben szerintem még a köztársasági elnöknél is nagyobb hibát követett el az igazságügyi miniszter, aki a köztársasági elnök kegyelmi döntését ellenjegyezte, mondván, hogy a papírok összekeveredtek. Nekem magyar adófizetőként ne mondjon ilyet egy miniszter, hogy a papírok összekeveredtek, mert ez a full alkalmatlanság” – mondta Lázár.
A miniszter szerint a volt igazságügyi tárcavezető megakadályozhatta volna a kegyelmi botrányt, amely komoly politikai károkat okozott a kormánypártnak. „Ha Varga Judit látta a papírokat, az a baj, ha nem, akkor az. A volt miniszter ugyanis megmenthette volna az egész botránytól a Fideszt” – HVG.
Lázár János hozzátette: Varga Judit „két minőségben kerül az ember elé: az egyik nyilván egy nő, egy anya tragédiája, aki a férj által elkövetett erőszak és megaláztatás miatt éveket szenvedett. (…) Ezért nyilvánvalóan nagyon együttérzőek vagyunk és sajnáljuk. De a politikusi teljesítménye kételyeket hagy.”
A miniszter szerint mindez kizárja, hogy Varga Judit a közeljövőben vezető politikai szerepet töltsön be. „A kegyelmi ügyben betöltött szerepe szerintem kizárja annak a lehetőségét, hogy vezető politikai szerepet vállaljon Magyarországon most és a következő évtizedekben” – fogalmazott.
Nem várja vissza a politikába
Lázár János hangsúlyozta, semmilyen szinten nem várja vissza Varga Juditot a politikába. Ugyanakkor elismerte, hogy több fideszes politikus szívesen látná újra aktív szerepben, mert „kedvelik és politikai potenciált látnak benne”.
Emlékeztetett arra is, hogy korábban Orbán Viktor miniszterelnök dicsérte Varga Judit szakmai képességeit, míg Gulyás Gergely és Bóka János is üzentek neki, hogy visszavárják.
A miniszter szerint azonban a kegyelmi ügy nemcsak Magyar Péter megjelenését idézte elő, hanem súlyosan ártott a Fidesznek is. „Nem minden jó a Fidesznek, ami rossz Magyar Péternek” – jegyezte meg.
Javuló Fidesz-támogatottságról beszélt
Lázár szerint, bár a botrány megrázta a kormánypártot, a Fidesz helyzete nem olyan rossz, mint sokan gondolják, és a támogatottságuk javuló tendenciát mutat.
A politikus arra is kitért, hogy a XII. kerületben induló jelöltek között politikai bátorság kellene akár Gulyás Gergelynek, akár Varga Juditnak, ha Magyar Péterrel szemben vállalnák a megmérettetést.