Surányi György közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke szerint 2026 nyarától komoly megszorítások várhatók, amennyiben a Fidesz hatalmon marad a jövő évi választások után – írja a Telex.
„Hogy a megszorítást szilvás gombócnak fogják nevezni, az lényegtelen, megszorítás lesz” – fogalmazott a szakember a Forbes Money Summit konferencián.
Surányi emlékeztetett arra is, hogy az előző választásokat követően szintén szigorú intézkedéseket vezetett be a kormány, bár a „megszorítás” kifejezést akkor sem használták.
Mit tehetne egy új kormány?
A közgazdász szerint ha a Tisza Párt győzne a választásokon, nem lenne elkerülhetetlen a megszorítás, mivel egy új kabinetnek volna tere a költségvetés átalakítására, különösen a kiadási oldalon. Példaként említette:
-
az állami vállalatokon keresztül a magánszektorba került milliárdokat,
-
az állami médiára fordított összegeket,
-
valamint a kormányzati hirdetések finanszírozását.
Surányi szerint ezek a területek komoly forrásokat szabadíthatnának fel, ha egy új kormány hozzányúlna a rendszerhez.
Strukturális gondok maradnak
A volt jegybankelnök úgy látja, hogy függetlenül attól, ki lesz kormányon 2026-tól, az ország előtt álló legnagyobb kihívás az államháztartás alrendszereinek krónikus alulfinanszírozottsága.
„Az élsportot leszámítva lényegében az államháztartás összes alrendszere komoly belső reformra szorul. Pusztán költségvetési átstrukturálással ezek gondjait nem lehet megoldani” – mondta.
A közgazdász ezzel arra utalt, hogy az egészségügy, az oktatás és a szociális ellátórendszer hosszú távon átfogó reform nélkül nem lesz fenntartható.