Magyar Péter újabb bejegyzésben reagált a kormánypárti politikusok nyilatkozataira, miután a közéleti vitákban ismét Varga Judit, az igazságügyi miniszteri posztot korábban betöltő politikus is előkerült.
„Látom, a fideszes Lenin-fiúk megint bátran bebújnának egy nő szoknyája mögé” – írta Magyar Péter a Facebookon, hozzátéve, hogy bizonyos szempontból megérti a Fidesz politikusait, mert – mint fogalmazott – „a gyermekeim édesanyja egymaga több nyelven beszél és többet tud dekázni, mint az egész korrupt orbáni bagázs együttvéve.”
A Tisza Párt vezetője bejegyzésében hangsúlyozta, hogy nincs beleszólása abba, „a Fidesz kivel, milyen felállásban akarja elveszíteni a választást jövőre”, ugyanakkor kijelentette, hogy volt felesége mindig pontosan érzi, mi a három közös gyermekük érdeke.
„Egyet megígérhetek: bárhogyan is alakul a következő 6 hónap, tőlem soha nem fognak egy rossz szót sem hallani Juditról, mint emberről. Soha.” – írta.
A politikus hozzátette, büszke arra, hogy 18 évig társa lehetett Varga Juditnak, és örökké hálás marad neki három fiukért.